Segítségnyújtás a kampányban
Kedves Barátunk! Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Jobbik. A most októberi önkormányzati választáson eldől, hogy meg tudja-e vetni a lábát a nemzeti radikális párt az önkormányzatokban, hogy végre helyi szinten is megjelennek-e az elmúlt 20 évtől gyökeresen eltérő, kizárólag a nemzet érdekeit szem előtt tartó, következetes és tisztességes politizálást biztosító jobbikos képviselők és polgármesterek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az eddigi elért sikerét sem a kampányra költött pénznek, hanem a Jobbik-tagok, szimpatizánsok, aktivisták szorgalmának, áldozatvállalásának köszönhette, és ennek eredményeként sikerült elérni, hogy a média elhallgatása és félretájékoztatása ellenére parlamenti párt legyen a Jobbik. A mostani kampányban sem a minél nagyobb anyagi ráfordítással szeretnénk jó eredményt elérni, hanem egyrészt az igazság kimondásával, másrészt pedig a hazájuk sorsáért aggódó emberek segítségére támaszkodva, mely együttesen többet érhet a többi párt által elköltött milliárdoknál. Mostani kampányunkat is alulról építkezve, a hazaszerető, becsületes emberekre építkezve szeretnénk sikerre vinni. Kérjük tehát, hogy amennyiben fontos Önnek az, hogy végre jó irányba forduljanak a dolgok helyi szinten is, és bármilyen segítséggel hozzá tudna járulni a jobbikos képviselők- és polgármesterjelöltek sikeréhez vagy csak a kopogtatócéduláját szeretné nekünk leadni, akkor ezt jelezze nekünk az alábbi űrlap kitöltésével! A Jobbiknak nyújtott segítségét és ezáltal a nemzetünkért hozott áldozatát előre is köszönjük! |
FOGADÓÓRÁK
2010-09-15 17:00
2010-09-17 17:00
2010-09-17 18:30
2010-09-23 18:00
2010-09-24 18:00
2010-09-25 14:00
2010-09-30 17:00
2010-09-30 18:30
2010-10-01 19:00
2010-10-06 17:00
ESEMÉNYNAPTÁR
2010-09-04 (All day)
2010-09-04 09:00
2010-09-04 10:00
2010-09-04 17:00
2010-09-04 17:30
2010-09-09 17:00
2010-09-10 17:30
2010-09-11 (All day)
2010-09-11 08:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 14:00
2010-09-11 17:00
2010-09-11 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-19 18:00
2010-09-19 18:00
2010-09-25 10:00
2010-09-25 14:00
2010-09-25 16:30
2010-09-25 18:00
2010-09-26 16:00
2010-10-01 17:00
2010-10-02 15:00
2010-10-02 18:30




















