Államalapításunkat ismét a Margitszigeten ünnepli a Jobbik

2012. augusztus 09., 12:20
-A +A

Államalapításunkat ismét Budapesten, a Margitszigeti Nagyréten ünnepli augusztus 20-án a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A gyermekprogramokon és a személyes találkozókon kívül négy koncert is szórakoztatja majd a kilátogatókat.

Mostanra hagyományossá vált helyszínen, a Margitszigeti Nagyréten ünnepli államalapításunkat a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Délelőtt 10 órától gyermekprogramok várják a legfiatalabbakat. A gyerekek kipróbálhatják a hagyományos körhintát, ugrálóvárazhatnak, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, emellett íjászkodhatnak is.

Délelőtt 11 órától a Dudora együttes ad gyermekkoncertet.

12 órakor a sajtóklub résztvevői, Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke, valamint Balogh Gábor, Hering József és Lánczi Richárd újságírók elemzik jelenkorunk hazai politikai helyzetét, valamint a jövőben várható belpolitikai eseményekről is szót ejtenek.

13 órakor Murányi Levente és Novák Előd, a Jobbik alelnökei, valamint Szávay István és Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselői vázolják a Jobbik Magyarországért Mozgalom Országgyűlésben folytatott munkáját. Emellett kitérnek arra is, milyen feladatok és harcok várnak a nemzeti radikális párt politikusaira az őszi parlamenti ciklusban.

Délután a zene kap főszerepet a Jobbik Magyarországért Mozgalom ünnepi rendezvényén.

15 órától 16 óra 15 percig az Ismerős Arcok zenekar koncertjét élvezhetik a rendezvény látogatói.

16 óra 45 perctől 17 óra 45 percig a Szkítia áll színpadra.

18 óra 15 perctől 19 óráig a népzene és a néptánc kedvelőit szórakoztatja az Ökrös Band.

19 óra 15 perctől 20 óra 45 percig pedig a Beatrice ad koncertet.

A rendezvényre mindenkit szeretettel vár a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri szimpatizánsait, hogy most a személyi jövedelemadójuknak 1%-ával támogassák a Kollégium a Jövőért Alapítványt.
A keszthelyi önkormányzat képviselő-testülete májusi határozatában döntött arról, hogy egyeztetéseket kezd a Balatoni Korona helyi bevezetéséről.
Nem engedhető meg, hogy pillanatnyi politikai érdekből adódó jogalkotási malőr a magyar adófizetőket súlyos százmilliókkal terhelje.
Miközben Miskolcon dübörög a fideszes sikerpropaganda, a múlt heti közgyűlésen a képviselőknek arról kellett szavazniuk, legyen-e Miskolcon tömegközlekedés.
Amennyiben a kormány nem hajlandó valódi lépéseket tenni az 1990 előtti állami vagyon elszámoltatása terén, a Jobbik jövő héten benyújtja saját törvényjavaslatát.
Gondolt már azokra, akik nem tudnak internetezni? Kérjük, tekintse meg új hírlevelünket, és ha elnyerte tetszését, akkor nyomtassa ki!

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május