Új elnök a Jobbik Baranya Megyei Választmánya élén

2012. július 10., 23:40
-A +A

A Jobbik Baranya megyei Választmánya a hétvégén megtartotta tisztújítását, amelyen a küldöttek Szőcs Norbertet választották megyei elnöknek. A Jobbik elnöke programadó beszédében elmondta, azon lesz, hogy 2014-re egy olyan ütőképes Jobbikot építsen a megyében, amely képes lesz megnyerni a választást.

Az elkövetkezendő hetekben elkezdődik a szakmai munka, az elnökség összeállítása, az országos választmány tagjainak megválasztása, valamint újabb településeken szervezetalakítások. A választás megnyerésére van esély, hisz Baranya megyében is hasonló a helyzet, mint az ország többi részén, legyen szó cigány-magyar együttélésről, vagy akár a föld oligarchiákról. A megyei önkormányzat képviselője kijelentette, hiába nyújtott be a Jobbik a megyei közgyűlésbe a földvédelmi bizottság és az NFA által kiosztott földek vizsgálatára kezdeményezését, azt egy az egyben leszavazta a kétharmados többség. Így ezekben a kérdésben is új és a társadalom egészét megmozgató kezdeményezésre számíthatnak a jövőben a Jobbiktól.

Ajánlott cikkek

A fideszes városvezetés még a korábbi szocialista ügyek feltárását is akadályozza, ami mutatja, „hogyan védi be a maffiajobboldal a maffiabaloldalt a nemzeti ellenzékkel szemben”.
Míg a szocialisták az auschwitz-i látogatással a nemzeti bűntudatot, addig a Jobbik a recski látogatással a nemzeti öntudatot alakítaná ki a magyar fiatalokban.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy fejezze be a kommunista időket idéző hazug propagandák terjesztését, amelynek a foglalkoztatáspolitika is áldozatul esik.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a menekülttábor környékére meghirdetett fáklyás vonulását megtartja, békésen demonstrálunk a magyar emberek biztonságának érdekében.
A PSZÁF elnöke levelében fejtette ki, hogy szerinte a devizahitelek csupán speciális banki termékek és semmi jogellenesség nem állt fenn.
Ismeretlen mester: Kuruc-labanc összecsapás
Elvették a magyarok számos jogát, megszüntették az önállóságot, semmibe vették a nemzeti értékeinket.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2013 június