A Jobbik kitart a szociális kártya országos bevezetése mellett

|
Ossza meg ismerõseivel!

A Jobbik továbbra is kitart a szociális kártya országos bevezetése mellett, annak ellenére is, hogy az illetékes országgyűlési bizottság szerdai ülésén nem támogatta az erről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét. Baráth Zsolt hangsúlyozta: remélik, hogy az elutasítás ellenére a Fidesz-KDNP kicsit más módon, de a szociális kártya országos bevezetéséről szóló törvényjavaslatot benyújt majd saját javaslatként, "mint ahogyan azt néhány jobbikos önálló indítvánnyal már megtették".

Baráth megismételte: a kártya névre szóló, át nem ruházható és készpénzre nem váltható lenne, valamint készpénzt sem lehetne vele felvenni. Emellett a szociális juttatások 80 százalékát folyósítanák a szociális kártyán és utalvány, illetve pénzhelyettesítő eszközön keresztül, a fennmaradó 20 százalékot pedig készpénzben kapnák a jogosultak.

A kártya élelmiszer, ruházat, tanszer és gyógyszer vásárlására adna elsősorban lehetőséget, valamint lakásfenntartási költségek kiegyenlítésére lehetne használni. Baráth Zsolt hozzátette: a szociális kártya bevezetésével egy átlátható, igazságos, célzott, a rászorultsági elven alapuló segélyezési rendszer jöhetne létre.

MTI - jobbik.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!