Ne induljon az MSZP a választásokon!

A Magyar Szocialista Párt az elmúlt húsz évben bebizonyította, hogy teljes mértékben képtelen az emberek érdekképviseletére. Mára már alig található olyan szocialista politikus, aki nem érintett valamilyen korrupciós ügyben. Az MSZP már nevében is hazugsággá vált. Nem nevezhető magyarnak, ugyanis minden lépésével a magyar nemzeti érdekek ellen cselekedett. Nem nevezhető szocialistának, hiszen pont a legelesettebb társadalmi rétegekkel szemben a legigazságtalanabb. Pártnak sem nevezhető, mert működése leginkább egy maffiahálózatra hasonlít.

Áttörés Morvai Krisztinának az EP agrárbizottságában folyó szakmai munkája terén is

Morvai Krisztina módosításait elfogadtákA múlt héten tárgyalta az Európai Parlament Agrár és Vidékfejlesztési Bizottsága azt a jelentést, mely elfogadása esetén – a Lisszaboni Szerződés életbelépése óta - az EP megkerülhetetlen állásfoglalása az Európai Közösségek Bizottsága mezőgazdasági termékekre vonatkozó minőségpolitikájáról.

Legyen Szlovákiában hivatalos a magyar nyelv is!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a magyarok büszkén, nemzeti identitásukat megtartva, felemelt fejjel, szabadon élhessenek Felvidéken is. Az Európai Uniót felszólítjuk, hogy tartassa be a saját maga által megszabott normákat a szlovák kormánnyal is vagy függessze fel Szlovákia EU-s tagságát mindaddig, amíg vissza nem vonja a magyarokat mindennap megalázó, egész Európát sértő nyelvtörvényét.

Balczó: Izraelnek nincs keresnivalója az EU-ban

Ugyancsak Törökországról szólt Balczó Zoltán (Jobbik), aki szerint "ha az EU fontosnak tartja kulturális örökségét mint összetartó erőt, Törökországnak nincs helye az unióban". Hozzátette: a török csatlakozás precedenst teremthetne, márpedig szerinte Izraelnek sincsen helye az uniós közösségben.

Porba hullott a globalizmus narancsszínű zászlaja Ukrajnában

Szegedi CsanádSzegedi CsanádA Jobbik Magyarországért Mozgalom az ukrajnai, múlt vasárnap befejeződött elnökválasztás tükrében megállapítja, hogy az elmúlt évek sikertelen, globalista érdekeket szolgáló ukrán politikájának ideje végleg leáldozott.

Jobbik NEM az Európai Bizottságra

Az Európai Bizottság tagjainak megválasztása során az Európai Parlamentben képviselt magyar pártok közül csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom három képviselője szavazott nemmel. Nem fogadhatjuk el azt a jelölési és választási eljárást, amelynek eredményeként minden jelöltből biztos lesz, függetlenül attól, hogy alkalmas-e az adott feladat ellátására. A sorrend fordított, előbb megtörténik a tagállami kormányok személyi jelölése, majd nekik próbálnak 27 feladatot találni – gombhoz a kabátot.

Guantanamo Magyarországon? - Morvai Krisztina petícióval tiltakozik

A hozzátartozóktól és az Echo TV Éjjeli Menedék című műsorából értesültem arról, hogy a Budaházy György és a Hunnia csoport tagjai ellen folyó büntetőeljárás során nagyszámú és kirívó súlyú jogsértést követtek el a hatóságok. Meggyőződésem, hogy egy olyan eljárásban, amely ismert ellenzéki személyekkel szemben folyik, kiemelten kell figyelni a vonatkozó jogszabályok, így a büntetőeljárás „garanciális szabályai” és a fogvatartotti jogok maradéktalan betartására. Igen fontos az is, hogy az eljárás a nyilvánosság tájékoztatása és folyamatos kontrollja mellett folyjon. Ellenkező esetben félő, hogy az állam, a hatóságok a büntetőeljárást – ahogy az diktatúrákban szokványos – a politikai megfélemlítés és leszámolás eszközeként használják.

Bajnai csak a Jobbik elől takargatná szennyesét

Balczó: a Jobbik diszkriminációja elfogadhatatlanBalczó: a Jobbik diszkriminációja elfogadhatatlanBajnai Gordon miniszterelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány minden pártnak megengedi, hogy belenézzen a pénzügyekbe, kivéve a Jobbikot, amelyet nem tart demokratikus politikai erőnek.

Ezt a megdöbbentő kijelentést meggyőződésünk szerint nem csupán a Jobbiknak és szimpatizánsainak, hanem valamennyi magát demokratikusnak tekintő pártnak és állampolgárnak vissza kell utasítania. Bajnai Gordonnak nincs lehetősége arra, hogy személyes, elfogult politikai véleményét egy kormányfői döntésben érvényre juttassa. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a törvények adta keretek betartásával működő, felépítésében és belső döntéshozatalában is demokratikusan működő párt. A demokráciának mint a nép hatalomgyakorlásának legfontosabb aktusa a választásokon kinyilvánított támogatás. A Jobbik az európai parlamenti választásokon három képviselői mandátumot eredményező 15%-os támogatottságot, 428 ezer szavazatot mutatott fel. Ismerve a magyar választók demokrácia iránti elkötelezettségét, ez a támogatás is egyértelműen legitimizálja a pártot.

Morvai Krisztina nyílt levele Bencze Józsefnek

Morvai Krisztina ismét kiáll a jogfosztottakértMorvai Krisztina ismét kiáll a jogfosztottakértTisztelt Dr. Bencze József Országos Rendőrfőkapitány Úr!

Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény 17.§-a a következőképpen rendelkezik:
„Az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.”
E jogszabályra figyelemmel európai parlamenti képviselőként és az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi Bizottságának tagjaként az alábbi körben kérek felvilágosítást Öntől.

Sajtóhírek szerint a mai napon a Kisstadionban jégkorongmérkőzésre került sor, amelyről az érvényes jeggyel rendelkező Ferencváros-drukkerek mintegy 200-300 fős csoportját a rendőrség „kitiltotta”, őket – videofelvételeken is látható módon – csapaterővel, megfélemlítő fellépéssel távol tartotta. A helyszínen lévő (láthatóan elkeseredett, de teljesen békés) „Fradi-szurkolókról” a rendőrök videofelvételeket is készítettek.

Kiskáté

A Jobbik 2003-ban alakult párttá, korábban Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) néven ifjúsági szervezetként működött. Mi annak a megújulásnak szeretnék zászlóvivői lenni, amelynek eredményeképpen...
ESEMÉNYNAPTÁR
2010-03-19 18:00

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!