Pörzse vs Lendvai: KO

2012. január 19., 19:38
-A +A

Pörzse Sándor a mai napon első fokon pert nyert Lendvai Ildikó MSZP-s politikus ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt.

A bíróság megállapította, hogy az akkor újságíró, azóta parlamenti képviselőként dolgozó Pörzse Sándor nem „verte véresre” Szigetmonostor egykori – egyébként független – alpolgármesterét. Az ügy előzménye, hogy a két fél 2009 novemberében szóváltásba keveredett, s Lendvai Ildikó az MSZP elnökeként másnap sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt hazudta, hogy a jobboldali újságíró „véresre verte Szigetmonostor szocialista alpolgármesterét”. A bíróság első fokon 600 ezer forint nem vagyoni kártérítésre és bocsánatkérő levél megírására kötelezte a szocialista politikust.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Ajánlott cikkek

Budapest belvárosában évek óta problémát jelent az ott élők számára az éjszakai élettel együtt járó zaj, olykor rendbontás.
A budapesti Jobbik szervezésében május 23-án összesen 47 helyen találkozhattak az emberek a nemzeti radikális párt fővárosi alapszervezeteinek tagjaival.
2013. május 22-én, az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11207.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás fejtette ki a Jobbik álláspontját.
Én arra kérem a képviselőtársaimat, akik a vitában most felszólalnak, hogy döntsük el, most kinek drukkolunk: Magyarországnak vagy az Európai Uniónak.
„Úgy tűnik, a miskolci városvezetésnek az a szándéka, hogy tönkre tegye a Semmelweis kórházat”.
Steiner Pálnak kéne megkövetnie Gaudi-Nagy Tamást a tegnapi vita során történtek miatt.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május