A kormány tegyen végre valamit!

2012. július 20., 12:40
-A +A

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Székely Tamás által a kormányhoz írt nyílt levél kapcsán a Jobbik kifejezi reményét, hogy a nemzeti konzultáció kormánya valóban hajlandó lesz támogatást adni a helyi érdekvédelmi szervezet részére a Hankook Tire Magyarország Kft. gyárában nemrégen bekövetkezett halálos munkahelyi baleset körülményeinek felderítésében, a felelősök felkutatásában és szankcionálásában.

A Jobbik a baleset után magát a tragédiát, valamint az országban kialakult kritikán aluli munkaügyi, munkavédelmi helyzetet, az ellenőrzés rendszerének cégekkel szembeni rendkívül kettős, politikai terroreszközként történő felhasználását is szóvá tette az Országgyűlésben. Egyúttal levélben kérte a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Szakigazgatási Szervét, hogy a vizsgálatról adjanak tájékoztatást, csakúgy, mint az érintett gyár megalakulása óta lefojtatott munkavédelmi ellenőrzésekről, azok eredményeiről.

A kormányhivatal válaszlevelében mindkét kérésünket megtagadta, hivatkozva arra, hogy a honlapjukon minden információ elérhető. A mai napig a Hankook Tire Magyarország Kft.-ről nincs adat az említett helyen, tehát valószínűleg az elmúlt évek rendszeres dolgozói segítségkérései, bejelentései ellenére vizsgálatot, ellenőrzést a hivatal nem folytatott le a cégnél. Ez a hivatali hozzáállás is része annak a folyamatnak, ami a munkavédelmi szabályok egyre súlyosabb megsértését eredményezi, jellemzően a nagy, multinacionális vállalatoknál, és végső soron pedig az egyre növekvő számú súlyos, halálos munkahelyi balesetek bekövetkezéséhez vezet. Eközben a magyar kis- és középvállalkozásokat napi szinten tudják fajsúlytalan szabálysértések miatt zaklatni, büntetni.

Amennyiben a kormánynak valóban fontosak a magyar emberek, a magyar munkavállalók, úgy egyértelműen a Hankook dolgozóinak és a helyi munkavállalói érdekképviselet tagjainak segítségére siet az igazság kiderítésében, és a munkáltatói megtorlások, fenyegetések leállításában.

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő

Ajánlott cikkek

Budai Lóránt - tutihir.hu
A képviselő húsz pontban foglalta össze mondanivalóját, amikor a február óta eltelt időszakról szólt.
Cégek beszámolóiról, helyi pénz bevezetéséről, nyári szociális étkeztetésről döntöttünk.
Ha a Jobbik kerül kormányra, lesz elszámoltatás, lesz közbiztonság és lesz munkahely - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarország Mozgalom elnöke szerdán Hajdúhadházon.
Annyiszor, de annyiszor hallani azt az érvet, hogy Magyarország mindig és mindenkor Európához tartozott és akar tartozni ezután is.
Gyáva sunnyogás, mellébeszélés és maszatolás jellemzi a kormány tevékenységét továbbra is a Szigetköz vízpótlása és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében.
Unger Tamás alpolgármester szavait, mely szerint a Jobbik politikai hasznot kívánna húzni a Pápai Hús 1913 Kft. nehéz helyzetéből, visszautasítom.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május