Ki fog szélmalomharcot vívni az ország biztonságáért és rendjéért tűzoltók, börtönőrök, katonák, rendőrök nélkül?
Elhibázottnak tartjuk azt a reformnak, hatékonyságnövelésnek nevezett intézkedéssorozatot, mely valójában a közszolgák (köztisztviselők, kormánytisztviselők, közalkalmazottak, rendvédelmi dolgozók) még meglévő, minimális juttatásainak durva megrövidítését, jogaik csorbítását eredményezi. A közszolgálat területén felépített életpályamodellek azt a célt szolgálták, hogy az állam szolgálatával együtt vállalt bizonyos jogoktól való megfosztottságot, a versenyszférához képest alacsonyabb béreket és a szakmai beszűkülést kompenzálják, egyben teljes életre szóló hivatás-utat ajánljanak, és vonzóvá tegyék az állami szektort a tehetséges, jó szakemberek számára is. Nem véletlenül, hiszen az állam, a közigazgatás és a társadalom számára alapvető szolgáltatások működését, a törvények végrehajtását, betartatását és a törvényes rend fenntartását kell biztosítaniuk. És meg is lehet nézni az eredményt: tönkretették a közszolgálatiságot mint hivatást, az életpályamodelleket teljesen szétverték, és végsőkig szétesőben van minden: oktatás, egészségügy, rendvédelem, közigazgatás, minden. A Fidesz-KDNP kormány újra csak ezen a rétegen kíván spórolni, pedig a költségvetési vita során sok tízmilliárdot szedtünk össze és csoportosítottunk át módosító javaslatainkban olyan területekről, melyek az ország jelen helyzetében nem létfontosságú célokat szolgáltak. Felháborítónak tarjuk, hogy míg a Terrorelhárító Központra milliárdokat szánnak, a tűzoltók elmaradt túlóradíjait nem hajlandó a kormány kifizetni, azt az önkormányzatokra hárítja, melyeknek azonban a kormány nem ad elegendő forrást ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudják. És eközben folyamatosan arra hivatkoznak, hogy az előző kormányzat hagyatéka a túlóradíjak miatti tartozás. Ez a magyarázat elfogadhatatlan, a Magyar Állam jogfolytonos önmagával, függetlenül kormányoktól és ciklusoktól. Az a párt, amely nem hajlandó az átvett problémákat, terheket vállalni, alkalmatlan a kormányzásra. A Széll Kálmán tervbe foglalt javaslatok sajnálatosan nem sok konkrétumot tartalmaznak, de nagy riadalmat keltenek. Matolcsy György szerdai nyilatkozata sem tartalmaz túl sok konkrétumot, a „fegyveres testületek ’kiváltsággal élő’ csoportjai”-nak említése azonban joggal kelt visszatetszést és felháborodást. A korkedvezményes nyugdíj lehetőségének teljes és egyoldalú elvétele például többszörösen érthetetlen, és különösen a rendvédelmi szerveknél, de egyes civil szakmáknál is elfogadhatatlan. Ugyanis, bár állami területen ez részben az életpályamodellhez tartozott, ellentételezésként amiatt, hogy például számos, civil életben természetes állampolgári jogról kell elmondaniuk a rendvédelmi szerveknél hivatást választóknak. Azonban a korkedvezménynek van egy nagyon fontos funkciója: az adott beosztásban, munkakörben fokozott fizikai, szellemi, pszichikai terhelésnek kitett emberek egészen egyszerűen jóval hamarabb elhasználódnak, emiatt sokkal rövidebb a várható élettartamuk, mint a normál körülmények közt dolgozóknak, és a korkedvezmény nélkül legtöbbjük nem is élné meg vagy nem sokkal élné túl a nyugdíjkorhatárt. A társadalmi igazságosság nem azt jelenti, hogy egyes rétegek szó szerint a halálba dolgozzák magukat, hogy emiatt másoknak magasabb nyugdíj jusson. De ide tartozik számos civil szakma, a vegyi anyagokkal dolgozók, a három műszakos rendben dolgozók, és még számos olyan munkakörülményt lehet felsorolni, ami az elhasználódást az átlagoshoz képest rendkívül felgyorsítja. Emlékeztetnénk arra, amiről nem csupán a közvéleménynek, de mintha magának a kormánynak sem lenne tudomása: a korkedvezményes munkakörben dolgozók után 2007 óta a bruttó bér 13 százalékával magasabb járulék fizetendő, mely a korábban történő nyugdíjba vonulást hivatott kompenzálni. A sokak által sérelmezett, alig 40 évesen nyugdíjba vonuló életerős rendőr, katona esete külön lapon említendő. Egyrészt a kormányzat átszervezésekkel, összevonásokkal, leépítésekkel stb. maga hozta olyan (kényszer)helyzetbe ezeket az embereket, hogy ne is nagyon legyen más, valódi választási lehetőségük, mint korkedvezménnyel nyugdíjba vonulni; másrészt az esetenként előforduló, korrupciógyanús nyugdíjazások miatt nem lehet mindenkitől megvonni egy indokolt, egészségügyileg és morálisan is alátámasztható juttatást. Mert ez nem társadalmi igazságosság, hanem kollektív bűnössé nyilvánítás és bosszú. A Jobbik a hosszú távú megoldást a nyugdíjrendszer teljes átalakításában látja, az állam által működtetett és nyilvántartott, egyéni számlás rendszerben, melyben mindenki az összes, addig befizetett járuléka és a várható hátralévő élettartam alapján számított járadékot kapná. A „biztosításmatematikailag korrektté” alakított rendszerben valójában nincs is szükség szigorúan megállapított nyugdíjkorhatárra, sem korkedvezményre. A magasabb kockázatokat a maihoz korkedvezményes rendszerhez hasonlóan magasabb járulékfizetéssel ismernénk el, ami korábbi nyugdíjba vonulást tenne lehetővé. A Jobbik megfontolandónak tartja továbbá a mai szolgálati, illetve korkedvezményes nyugdíjra jogosultak külön kockázatközösségének létrehozását. Az új rendszer létrehozásáig a Jobbik feltétlenül szükségesnek és ésszerűnek tartja a korkedvezményes nyugdíjba vonulás gyakorlatának megőrzését. Bertha Szilvia országgyűlési képviselő
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















A Jobbik teljes mértékben jogosnak tartja a rendvédelmi dolgozók követeléseit, és méltatlannak azt a helyzetet, amit a kormány a közszolgálat terén az elmúlt egy év során teremtett.







