Mansfeld László: A bátyám gyilkosának bűnhődnie kell! - Csütörtökön jelenik meg a már digitálisan is elérhető Bar!kád

2012. augusztus 08., 20:18
-A +A

Pörzse Sándor: Olimpia

Nézzük az olimpiát, sírunk-nevetünk és a legtöbbször büszkék vagyunk férfi létünkre is könnyekkel a szemünkben. És négyévenként ez így természetes.

Vona Gábor: Fél-Ázsia

Én büszkén vállalom ázsiai gyökereinket, keleti eredetünket. Sőt, ebben a magyarság jövőjének utolsó szalmaszálát látom. Kulturális, szellemi, politikai és gazdasági téren egyaránt.

Külügyi ügyek?

A diplomácia egyik fontos eszköze, hogy vitás helyzetben behívja egy adott ország a konfliktusban érintett államból érkező diplomatáját a külügyminisztériumba. Hazánk romániai nagykövete gyakran vizitál a bukaresti szaktárcánál, hazánkba delegált kollégáját mindössze kétszer kérette magához Martonyi János. Az izraeli nagykövetet egyetlenegyszer sem kérette be magyar külügy első embere, holott például Joav Blum sukorói szerepvállalása kapcsán vagy az izraeli kommandósok akciója után, amikor lemészárolták a Gázai-övezetbe tartó segélyszállítmányokat szállító hajó önkénteseit, lett volna miről beszélni.

Üzenet a fénybe

Mansfeld László, az 1956-os forradalom után fiatalon kivégzett, bolsevik hóhérai által nagykorúvá várt, majd azután meggyilkolt Mansfeld Péter öccse szerint a fivére haláláért felelős bűnösök – már amennyiben még élnek – nem úszhatják meg a felelősségre vonást. Ilyen hóhér az akkori ügyész, Mátsik György, aki ellen a Jobbik az egykor kivégzett mártír testvérével közösen tett feljelentést a múlt héten az ügyészségen.

Vadászidény Tiszavasváriban

Nem érdemel kíméletet a Jobbik! – közölte a Hírszerzővel a Fidesz egyik meghatározó politikusa 2010 májusában. Korábban Vona Gábor, a Jobbik elnöke kapott hasonló tartalmú figyelmeztetést egy, a leendő kormánypárt kampánystábjához közelálló személytől. A politikus internetes oldalán közzétette, azt a tájékoztatást kapta, miszerint döntés született, hogy a Fidesz mindenképp szeretné megsemmisíteni a Jobbikot, mert ez a hazai politikai érdeke, valamint a vele kapcsolatos nemzetközi elvárások is ezt kérik. Ennek érdekében a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a Jobbik képviselőit „levadássza, megvásárolja, vagy ha nem sikerül, akkor lejárassa”. Az elmúlt időszakban szinte minden eszköz bevetésre került a felsoroltakból.

Hullafoltok – Döbbenetes jövőkép Tiszabőn

Sokszor hangzik el a kétségbeesett kérdés: mi lesz itt 50 év múlva? A magyar fogy, a cigány szaporodik, a demográfiai válság kötele már kezd szorítani. A Bar!kád újra elnézett Tiszabőre, ahol a magyar embernek lassan már múzeumot lehetne állítani, de nem változott semmi. Ez a település mutatja meg az utat, amin járunk, közeledve a szakadékhoz. Iskolapélda arra, amiről beszélünk, ami ellen dolgozunk: a magyar megszűnésére Magyarországon.

Mire jó egy székház?

Több száz milliós ingatlan a Lungo Dromnak, pénzügyi holdudvar kiépítése székházeladásból és állami cég a pártingatlan bérleti díja mögött.

Fogadj örökbe egy gyilkost!

Hiszen úgyis te tartod el, méghozzá nem is rosszul. Mennyit költünk azok etetésére, akik erőszakos gyilkosságokat követtek el? Miért nem evidencia a halálbüntetés? Miért fagy meg az utcán az otthonát elvesztő hajléktalan, míg a sorozatgyilkos tévét néz a cellájában? Börtönről vagy szanatóriumról beszélünk?

A hazáért, felkészülve!

A balkáni háborúban a mai Horvátországot nagy részben a HOS nevű elitalakulat segítségével sikerült megalapítani a nagyszerb agresszió ellenében. A hősies HOS mindmáig üldözött szervezet, ám egyúttal a horvát hazafiasság szimbóluma.

Magyar sikerek a londoni olimpián II.

A Bar!kád múlt heti sorozatát folytatva a lapzártát követően elért újabb magyar sikerekről számol be. Sportolóink ismét remekeltek, az elmúlt időszakban 3 arany- és 2 bronzéremmel öregbítették hazánk hírnevét.

Légós romantika

A légibombázás és a védekezés világa a maga abszurditásában gyönyörű, van egy furcsa romantikája ennek az egésznek – mondta a Bar!kádnak adott interjúban Somogyi Levente, aki idegenvezetőként értéket akar teremteni, ezért kitalálta, hogy bunkertúrát szervez, melynek során az emberek megismerhetik a légoltalom részleteit.

Magyar őstörténet az oktatásban

Egészséges nemzeti öntudat nélkül előbb-utóbb minden nép eltűnik a történelem süllyesztőjében. A nemzeti tudat egyik fontos alapja a nemzet őstörténete, hiszen a jövő nemzedék a dicső múltból, annak emlékéből táplálkozik és merít erőt. Nem véletlen, hogy napjainkban szinte minden ország nagy hangsúlyt fektet saját őstörténetének oktatására azzal a céllal, hogy erősítse polgáraiban a nemzethez való kötődést. Még sokszor oly módon is, ha azok tartalomban nem is fedik a tényleges valóságot, tudományos megalapozottságot. Sajnos Magyarországon más a helyzet. Mintha őstörténetünk oktatásánál a cél nem is a nemzeti öntudat kialakítása, erősítése lenne.

Csoda karnyújtásnyira: a Pádis

Az Erdélyi-szigethegység talán legszebb vidékén, a Pádison járt a Bar!kád világjárója, Kenyeres Oszkár.

A drónok már a spájzban vannak

Sci-fi történetek sora foglalkozott már a drón ötletével, de már régen felfigyeltek rá a hadseregnél is. A drón egy pilóta nélküli repülő robotgép, amely képes a katonák életét megmenteni, megfigyeléseket vagy akár hadi tevékenységeket is végezni. A drónok viszont már nem csak a sci-fi világában léteznek. Sőt, a MAV (Micro-Aerial Vehicle) névre keresztelt mikrodrónok már régóta működnek. Világszerte legalább ötven cég foglalkozik a gyártásukkal 150 különböző formában, az egészen kicsi rovarméretűektől a Reaper-típusú gyilkológépekig.

A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a http://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!

Ajánlott cikkek

Az országos átlagnál is rosszabb a demográfiai helyzet Heves megyében – állítja a Jobbik a 2011-es népszámlálás adatai alapján.
A Jobbik szerint legalább olyan fokú csődvédelem járna a magyar családoknak, mint amilyen a cégeknek és azok ügyvezetőinek.
A fővárosi Jobbik szerint a Hajógyári-sziget visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat haladéktalanul meg kell kezdeni, hogy az minél előbb a fővárosi önkormányzat tulajdonába kerüljön.
A Jobbik nyomatékosan felszólítja a Fideszt, biztosítsa a jövőre vonatkozóan, hogy a rezsicsökkentésnek se munkahelyek, se a szolgáltatás minősége ne lássa kárát!
Budai Lóránt - tutihir.hu
A képviselő húsz pontban foglalta össze mondanivalóját, amikor a február óta eltelt időszakról szólt.
Cégek beszámolóiról, helyi pénz bevezetéséről, nyári szociális étkeztetésről döntöttünk.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május