Megkerülhetetlen eredményt tudott felmutatni a "Neszűri munkacsoport"

Jászberény külterületének bemutatásától és az ott található áldatlan állapotok ecsetelésétől most eltekintenék. Sokat, sokszor és sok helyen ismertettem már a neszűri „gettósodási” folyamatokat.

Kepli Lajos: Meg kell védeni a vízkincsünket!

A Jobbik kezdeményezi egy szakemberekből és politikusokból álló vízkincs - védelmi eseti bizottság felállítását a sürgős teendők számbavétele és egy intézkedési terv kidolgozása céljából.

Milyen beruházásokat, fejlesztéseket terveznek Devecser városában abból a célból, hogy 2013-tól valóban betölthesse a gyakorlatban is a település a Devecseri Járás közigazgatási központjának a szerepét?

Ferenczi Gábor annak idején támogatta Devecser elszakadását az ajkai kistérségtől, ám a jobbikos honatya reményei nem váltak valóra. Hiába épült új rendőrőrs, a bűnözés nem csökkent, az egyetlen iskolából más településekre viszik át gyermekeiket a szülők.

Kepli Lajos: A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés.

Kepli Lajos: Nyilvános vitán feleljenek a MAL vezetői! Kepli Lajos: Nyilvános vitán feleljenek a MAL vezetői!

Az Országgyűlés 2011-ben önálló bizottságot állított fel, melynek feladata a 2010 október 4-én bekövetkezett kolontári iszapömlés okainak feltárása volt. 

Jobbik: Ne legyen több Sukoró!

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője a 2006. évi LIII. törvény kapcsán benyújtott módosító indítványokat elfogadhatatlannak minősítette. 

Rádon repülőtér épül - feljelentés természetkárosítás miatt

Sipos Richárd, a Jobbik gödi és Pest megyei önkormányzati képviselője a napokban értesült arról, hogy Rád külterületén egy engedély nélküli sportrepülőtér építéséhez a terület tulajdonosa súlyosan megrongálta annak környezetét, ahogy az alábbi képeken is látható:

Jobbik: az atomfóbia felfújt luftballon

Magyarország energiaellátásában az atomenergia biztonságos és olcsó megoldást jelent - mondta Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke az erőműben tett látogatása után pénteken. Hozzátette, a Jobbik a paksi atomerőmű működése és bővítése mellett áll ki.

Napirend után az egykori rákoscsabai strandról

2011. november 15-én nagy kiterjedésű fekete füstre lettek figyelmesek az egykori rákoscsabai strand felől a helybéli lakosok. A lezárt területet – hivatalosan - évek óta zöldhulladék tárolására és feldolgozására használják.

Kovács Béla: Haladéktalanul gyorsítsák fel a negyedik generációs kutatásokat!

Kovács Béla az Európai Atomenergia-közösség nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó keretprogramjának vitáján felhívta a figyelmet arra, hogy energiaválság lesz, melynek hatása már ma is érezhető.

Konkrét felelősöket nevezett meg a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság

Az Országgyűlés kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló, jobbikos vezetésű bizottsága a mai napon elfogadta a felelősöket megnevező és okokat feltáró jelentését, és az arra épülő határozat-tervezetet, melyet benyújtott a parlament elé.

Büntetőfeljelentést tesz a Jobbik a dabasi cementelosztó ügyében

Miután beigazolódott a környezetvédelmi engedély meghamísításnak gyanúja, a Holcim Zrt. dabasi cementelosztójának építésével kapcsolatban büntetőfeljelentést tesz Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Az üzleti érdek fontosabb, mint a környezet?

A verespataki aranybánya megnyitása során négy hegy kitermelésével krátereket hoznának létre, mintegy 215 millió tonna ércből összesen 5000 tonnányi aranyat és ezüstöt állítanának elő, mintegy 15 év alatt.

Már a magyar termőföld is szemétlerakó lett

A kormánynak oda kell figyelnie, hogy ne az adófizetők pénzéből oldja meg a gazdák kártalanítását, és ne hagyja futni a multikat, az élelmiszerjelöléseken pedig a fogyasztók számára legyen nyilvánvaló, hogy az tartalmaz-e GMO-s alapanyagot vagy sem. 

Bödecs Barna a Semjén-levélről és a miniszterelnök-helyettes vadásztársairól

Bödecs Barna jobbikos országgyűlési képviselő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke botrányos leveléről tartott sajtótájékoztatót.

Semjén ezt a levelet Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez írta, melyben számos, Magyarországon jelenleg védett státuszt élvező állatfaj ismét vadászhatóvá tételét kérte arra hivatkozva, hogy ezen állatfajok védelme nem indokolt, mivel több közülük (örvendetesen) felszaporodott.



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!