Így menekülhetnek meg a devizahitelesek

2012. augusztus 31., 14:33
-A +A

A Jobbik felszabadítaná az adósrabszolgákat Magyarországon – mondta Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. Hozzátette: bár ez fellengzősen hangozhat, a valóság az, hogy több tízezer nagyon hátrányos helyzetű honfitársunkat érinthet ez, akik valamiféle devizahitel- vagy egyéb hitelkonstrukció és az azt követő nemfizetési periódus miatt végrehajtási folyamatot követően elvesztették lakóhelyüket, ingatlanjukat.

Ugyanakkor a Magyarországon meglévő túl megengedő jogi környezet miatti banki praktikáknak köszönhetően sok esetben fennáll, hogy az eredi tartozásuk többszörösére duzzadt, így több tízmillió forinttal meghaladja azon ingatlan értékét is, amelyet fedezetként elárverezett a bank – figyelmeztetett a politikus. Hozzátette: látható, hogy ezen emberek nem szabadulnak a tartozás alól akkor sem, amikor a házukat rég elvesztették. Márpedig a végrehajtás után olyan élethelyzet áll elő, ami a legtöbb ember számára elképzelhetetlen. Adott esetben megjelenhet a gyámügy, elviheti a gyermeküket, ezt követően pedig ha bármiféle legális jövedelemre tesz szert az illető, egy végrehajtás esetén a jövedelem 30 százalékát azonnal levonja a végrehajtó, kettő vagy több esetén pedig 50 százalék letiltása jellemző. Ezen több ezer érintett embert egyenesen lökik a feketegazdaságba, illegalitásba. Így megszűnnek hivatalos állampolgárok lenni: arra kényszerítik őket, hogy feketemunkát vállaljanak, feketén menjenek orvoshoz, feketén folytassák életüket.

A Jobbik erre a rendszerre nemet mond – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel. Ez volt a cél korábbi javaslataikkal is, amelyek szerint a végrehajtói folyamatokat is rendszabályozni kellene, lásd például a végrehajtói jutalék csökkentése. Most kettő javaslatot tesznek egy csomagban - és ezt benyújtják a T. Ház elé is -, amelyek ha megoldani nem is tudják, de legalább csillapítják a problémát. Első körben az Alaptörvényben tesznek olyan módosítást, amely kimondaná: senkit ne lehessen időhatár nélkül anyagi és erkölcsi függésben tartani, kivéve ha büntetőeljárás jogkövetkezményéről van szó. Így nem kérhetne számon több millió forintot a végrehajtó egy olyan személytől, akinek se lakhelye, se munkája, se újrakezdési lehetősége nincs. Ezért a másik javaslat szerint a jogi terminológiákban megszokott 5 éves időhatárt tűznék ki: ennyi idő elteltével Magyarországon egy már ingatlanját vesztett adóstól se bank, se végrehajtó, ne követelhessen tartozást – így a nemzeti képviselő. Mint közölte, ez rábírná a bankokat arra, hogy a jövőben csak tisztességes hitelek kihelyezésével foglalkozzanak, és láthatóan fizetőképtelen személyeknek ne utaljanak olyan hiteleket, amelyeknek a kamatait egy életen át kívánják szedni az illetőtől.

Meg kell szabadítani az embereket a bankok praktikáitól!

Kiemelte: a Jobbik megpróbálja megszabadítani a szóban forgó több ezer áldozatot, károsultat a bankok olyan praktikáitól, amiket a túlzottan megengedő jogrendszer tett lehetővé számukra. Így lehetővé válna, hogy az adott időperiódus után munkát vállaljanak adott esetben egy állami program segítségével. Mint mondta, a Jobbik tisztán látja a probléma súlyát a kormányzattal ellentétben, és ezen megoldási javaslataink meg is valósíthatóak a jövőben.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy a kilencven napon túli lejárt tartozással rendelkezők 75 százalékának felmondták a hitelét. Az ő számuk 170 és 190 ezer közé tehető, bár a pontos statisztikát még nem tették közzé. Közülük kíván a Nemzetközi Eszközkezelő három év alatt 25 ezer embert megmenteni. Így százezres nagyságrendben vannak azok a honfitársaink, akiknek nem segít a kormány, és akikkel szemben nem engedékeny a bankrendszer, amely kifosztotta őket - sokszor 30 százalékos késedelmi kamatokkal, indokolatlan egyoldalú szerződésmódosításokkal. Ráadásul tőke és pénz híján nem tudja megmenteni őket a civil szféra sem – figyelmeztetett.

Magyarország kormánya olyan helyzetet hagy a levegőben, ahol százezernyi magyar honfitársunk teljes mértékben elvesztette életlehetőségét, jövőbe vetett kilátásait. A Jobbik ezért mindenféle konstruktív javaslatát keresztül fogja erőszakolni ezen a rendszeren annak érdekében, hogy Magyarországon ne fordulhassanak elő ilyen harmadik világbéli állapotok a jövőben – közölte a Jobbik szakpolitikusa.

barikad.hu

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri szimpatizánsait, hogy most a személyi jövedelemadójuknak 1%-ával támogassák a Kollégium a Jövőért Alapítványt.
A keszthelyi önkormányzat képviselő-testülete májusi határozatában döntött arról, hogy egyeztetéseket kezd a Balatoni Korona helyi bevezetéséről.
Nem engedhető meg, hogy pillanatnyi politikai érdekből adódó jogalkotási malőr a magyar adófizetőket súlyos százmilliókkal terhelje.
Miközben Miskolcon dübörög a fideszes sikerpropaganda, a múlt heti közgyűlésen a képviselőknek arról kellett szavazniuk, legyen-e Miskolcon tömegközlekedés.
Amennyiben a kormány nem hajlandó valódi lépéseket tenni az 1990 előtti állami vagyon elszámoltatása terén, a Jobbik jövő héten benyújtja saját törvényjavaslatát.
Gondolt már azokra, akik nem tudnak internetezni? Kérjük, tekintse meg új hírlevelünket, és ha elnyerte tetszését, akkor nyomtassa ki!

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május