A legelesettebbeken spórolnak a fideszes önkormányzatok

|
Ossza meg ismerõseivel!

Baráth Zsolt és Sneider Tamás a Budapest V. kerületében található Szemere utcai gyógypedagógiai intézmény bezárása ellen tiltakozott mai sajtótájékoztatóján.

Sneider Tamás elmondta: kimondottan probléma, hogy olyan iskolát kívánnak bezárni, ahol hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekek tanulnak. Ez a Jobbik szerint elfogadhatatlan, különösképpen az ország egyik leggazdagabb önkormányzata esetében, mert ha ők így mutatnak példát, akkor az ország szerényebb keretből működő önkormányzatai esetében hasonló döntések születnek majd az elkövetkező időszakban. Ezért fontos egy olyan kompromisszumos megoldás megtalálása, amely nem jelenti az iskola megszűnését.
Az iskola épületébe egyébként a Pedagógiai Szakszolgálatot és a Nevelési Tanácsadó Intézetet kívánják beköltöztetni. A Jobbik azt szeretné, ha a két intézmény közül, amelynek ingatlanát értékesíteni kívánja az V. kerületi önkormányzat, csak az egyik költözne be, így az iskola továbbra is fenn tudna maradni - kisebb területen ugyan, de nem szűnne meg, a gyerekeket pedig nem kellene másik iskolába költöztetni. Tekintve, hogy hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, az átköltözés nagyon bonyolult feladat volna, hiszen ők érzelmileg is kötődnek az intézményhez, számukra ez komoly visszalépést jelentene. Az iskolába 43 fogyatékkal élő gyerek jár.

Sneider Tamás hangsúlyozta: mindenképp megkeresi Réthelyi Mikós nemzeti erőforrás minisztert és egyeztetést kér Rogán Antal V. kerületi polgármesterrel is annak érdekében, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket az iskola bezárása ellen. Rogán két évvel ezelőtt még azt ígérte, hogy a szocialisták megszorításai után nem fogja bezárni az iskolát. Eltelt két év, és mégis be akarják zárni. Kérdés, hogy a Fidesz-kormányzat további megszorításokra készül-e az oktatás területén? Nyilván igen, de akkor erről a Fidesznek számot kell adnia – emelte ki a jobbikos képviselő.

Februárban az V. kerületi önkormányzat határozatot hozott az iskola bezárásáról, és szeptembertől már nem járhatnának ide a gyerekek. Az V. kerületi önkormányzat közel húszmilliárd forintból gazdálkodik, ingatlanértékesítésből 6,5 milliárd forint lett betervezve, az esetleges 100 millió forintos kiesés, amelyet az iskola megmaradása kívánna, talán nem olyan nagy kiesés. Az önkormányzat felajánlotta azt, hogy a gyerekeket egy, a IX. kerületben működő, hasonló intézménybe vigyék át, ám a szülőknek nyilván nem egyszerű megoldani az utazást.

Baráth Zsolt bemutatta a 2011. március 1-jén kelt , Papp Viktor V. kerületi önkormányzati osztályvezető által ellenjegyzett levelet, ebből egyértelműen kiderül: politikai döntés született, ugyanis indoklás nélkül szüntetik meg az iskolát. Ezzel a döntéssel a Jobbik nem tud egyetérteni. Nem a Jobbik érdekeit képviseljük, hanem az itt tanuló gyerekekét – hangsúlyozta Baráth Zsolt. Elmondása szerint próbáltak Rogán Antallal egyeztetni, mindeddig sikertelenül.

barikad.hu - jobbik.hu 



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!