Mikes körút - Székely-magyar motoros túra a Rákóczi vezette szabadságharc 300. évfordulójára emlékezve
Azok, akik szeretnének csatlakozni hozzánk, de sajnos nem tehetik meg velünk ezt a nagy utat, azok se csüggedjenek, hiszen a Székelyföldi Kuruc Alaptáborunkban őket is szeretettel várjuk. Hiszen rengeteg látnivaló várja őket az Udvarhely melletti Homoródkarácsonyfalván a tábor színhelyén. A sok-sok programok között említhetem, a falú erődtemplomát, a csodálatosan fennmaradt Szt László freskót, valamint a toronyban található megfejthetetlen rovásírásos emléket. A falú határában található híres gyógyvízforrás, pedig felfrissíti a fáradt utazót. Az esti programok között szerepel a Shadows nevű zenekar fellépése és a történelmi eseményeinket feldolgozó Historica nevű zenekar koncertje. A vargyasi látogatásunk alkalmával megemlékezünk arról, hogy a vargyasi kastély Daniel nevezetű nemesei, a fejedelem életét is megmentették a trencséni csatában. További programok várják azokat, akik jönnek velünk a zarándokúton. Beder Tibor tanfelügyelő úr, előadást és vetítést mutat be a kedves érdeklődőknek Zágonban. Ő volt az, aki gyalogosan megjárta Törökországot, Rodostó tiszteletbeli polgára és fáradhatatlan érdemeket szerzett a két ország barátságában. Szeretném megköszöni a zágoni Kis József, a vargyasi Ilkei Ferenc polgármester uraknak az önzetlen és azonnali támogatásukat. A törökországi utunk alkalmából megemlékezést tartunk nemzeti zarándokhelyünkön Rodostóban. A bujdosás színhelyén kopjafát állítunk fel.
A kulturális eseményt követően átadjuk magunkat a pihenésnek, és az ország felfedezésének, hiszen látni való akad bőséggel. Megszeretnénk nézni Isztambult, az ázsiai kontinensen pedig Trója romjait. Lehet erdőben, patakokban és sivatagban motorozni, valamint fürdeni a tiszta vizű tengerben. Mindenkit szeretettel várunk Alaptáborunkban Homoródkarácsonyfalván július 29-én, valamint a www.mikeskorut.hu honlapunkon. Barabás Botond jobbik.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Az idei év különlegessége, hogy az első, igazi szabadságharcunk 300. évfordulójához érkeztünk. Ennek tiszteletére és Mikes Kelemenre emlékezve egy nagyszabású motoros-autós zarándokutat szervezünk a bujdosás színhelyére, a törökországi Rodostóba. Szeretettel várjuk mindazokat, akik a nyár legszebb időszakában hozzánk társulnak, hiszen felejthetetlen élményekkel fognak gazdagodni.








