Százezer új munkahely?

2012. július 16., 15:29
-A +A

A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője szerint az új munkahelyvédelmi akcióterv százezer új munkahelyet teremthet majd és segíthet megőrizni a jelenlegi 3, 8 millió álláshelyet is.

Ez már a sokadik terv, amely a kormány nagy csinnadrattával jelent be és mindig csak egy dolog valósul meg, ez pedig nem más mint a helyzet folyamatos romlása. Mondhatnánk azt is, hogy rövid idő alatt eljutottunk – nem tíz év alatt – az egymilliós biankó csekktől, a százezresig. Ugyanis a kormány, hatalomra jutásakor egymillió új munkahely teremtéséről szónokolt, bár talán kevesen voltak, akik ezt elhitték.

A fő probléma nem is az ígéretek gyors értékvesztése, hanem az, hogy mindez mennyibe került eddig és mennyibe fog még kerülni az adófizetőknek. Az Állami Számvevőszék friss jelentésében ugyanis egészen megdöbbentő adatokat közölt. E szerint 2004-2010 között több mint 1800 milliárd forintot költöttek hazai és uniós pénzekből a munkahelyteremtésre. A programokat kísérő hangzatos kijelentések ellenére ez a rengeteg pénz gyakorlatilag a süllyesztőbe került. A jelentés megállapítja, hogy 2010-ben az Európai Uniós 27 tagállama közül Magyarországon volt legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, 55,4%., új, tartósan megmaradó munkahelyek alig jöttek létre, a támogatott álláskeresőknek nem sikerült a munkaerőpiacon megmaradniuk, a legkedvezőtlenebb foglalkoztatási helyzetű régiók (Észak-Alföld, Észak-Magyarország) helyzete pedig inkább tovább romlott. S azt se felejtsük el, hogy a közfoglalkoztatásra elköltött milliárdok is inkább csak statisztikajavításra voltak jók.

8 év alatt tehát a helyzet jottányit sem javult és elmondható, hogy az elmúlt 2 évben sem sikerült ezt a tendenciát visszafordítani. A kormány terveit látva – ki tudja megmondani, hogy éppen hányadiknál tartunk -, az alagút végét már egyáltalán nem látjuk.

A hazai munkaerőpiac tragikus helyzete mögött olyan problémák húzódnak meg, amelyet alapos helyzetfelmérés után – az ÁSZ szerint ez is elmaradt – akár radikális úton is, de meg kell oldani. Ehhez azonban egy jobb(ik) kormány kell..

Bertha Szilvia
Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője
Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság
Jobbik Gazdasági Kabinet
www.berthaszilvia.hu

Ajánlott cikkek

Az országos átlagnál is rosszabb a demográfiai helyzet Heves megyében – állítja a Jobbik a 2011-es népszámlálás adatai alapján.
A Jobbik szerint legalább olyan fokú csődvédelem járna a magyar családoknak, mint amilyen a cégeknek és azok ügyvezetőinek.
A fővárosi Jobbik szerint a Hajógyári-sziget visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat haladéktalanul meg kell kezdeni, hogy az minél előbb a fővárosi önkormányzat tulajdonába kerüljön.
A Jobbik nyomatékosan felszólítja a Fideszt, biztosítsa a jövőre vonatkozóan, hogy a rezsicsökkentésnek se munkahelyek, se a szolgáltatás minősége ne lássa kárát!
Budai Lóránt - tutihir.hu
A képviselő húsz pontban foglalta össze mondanivalóját, amikor a február óta eltelt időszakról szólt.
Cégek beszámolóiról, helyi pénz bevezetéséről, nyári szociális étkeztetésről döntöttünk.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május