Vona: Orbán ne ismételgessen, hanem tegyen rendet!
Vona Gábor a hírportálnak kijelentette: Orbán Viktor ezzel a kijelentésével elismerte, hogy hazánkban nemhogy két hét alatt, de egy év alatt sem sikerült rendet tenni. „A miniszterelnök, pedig ismételgethet bármit, ráolvasással nem lehet közbiztonságot teremteni” – hangsúlyozta majd hozzátette: a kormányfő ne a polgárőrök munkáját támadja, hanem tegyen végre rendet az országban! Vona Gábor megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a településen a döntési jogkört kivették a helyi fideszes polgármester kezéből. A települést jelenleg a megyei kormányhivatal irányítja. A polgárőrök, aláírásgyűjtésbe kezdtek, ennek célja, hogy megkérdezzék a helyieket, maradjanak-e a településen. „Pár óra alatt több mint 3000 támogató aláírás gyűlt össze, azaz a helyi, választásra jogosult lakosok több mint fele már támogatásáról biztosította a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait” – nyilatkozta Vona Gábor a barikad.hu-nak. Közölte: az aláírók közül többen cigány származásúak. Ez is cáfolja azt a híresztelést, hogy nem a közrend védelme érdekében, hanem a cigányok megfélemlítése miatt járőrözik a Szebb Jövőért Polgárőrség Hajdúhadházon. jobbik.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Vona Gábor a barikad.hu-nak adott nyilatkozatában Orbán Viktor csütörtöki brüsszeli beszédére reagált. Mint ismeretes Orbán Viktor tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly májusi kormányváltás óta 1800 új rendőr állt szolgálatba és elrendelte, hogy a közeljövőben is álljanak szolgálatba ugyanennyien. "Az egészet pedig addig fogom ismételgetni, amíg helyre nem áll a közbiztonság Magyarországon” – tette hozzá. 







