Bödecs Barnabás közgazdász, kamarai tag könyvvizsgáló, egy gyermek édesapja. Az elmúlt húsz évben több, elsősorban a közösségi közlekedéssel, a környezettudatos fogyasztással és hulladékgazdálkodással foglalkozó társadalmi szervezet tagja, vezetője volt. 1995-2003 között a Hulladék Munkaszövetség elnökeként tevékenykedett. 2004-től napjainkig az Észak-Dunántúlon eredményesen küzdött a kormányzat vasútfelszámolási elképzeléseivel szemben. Pártonkívüliként is örömmel vállalta a Jobbik felkérését a képviselőjelöltségre, mivel meggyőződött arról, hogy az új erőt igazi cselekvési szándék vezeti. Az Országgyűlésben célja Magyarország természeti és kulturális értékeinek megőrzéséért, a helyi gazdaság megerősítéséért, a zöld technológiák és energiagazdálkodási lehetőségek elterjesztéséért, az élővizek, és vízbázisok védelméért, az erdők és a termőföld megőrzéséért cselekedni, ezzel szolgálva a magyar emberek megélhetését és biztonságát.
A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...