Bertha Szilvia: Nemhogy két hét, de két év alatt sem tudnak rendet tenni az országban - videóval

|
Ossza meg ismerõseivel!

Hiába telt el a két hét a kormány megalakulása óta, a rend még várat magára – jelentette ki Bertha Szilvia, majd hozzátette: a kormány üres ígéreteivel ellentétben nem hogy két hét, de két év alatt sem tudnak rendet tenni az országban. Véleménye szerint a kormány nem tudja előteremteni a forrásokat, a szükséges emberállományt, azokat megfelelő törvényekkel megtámogatni és kellő hatáskört adni nekik ahhoz, hogy hatékonyan lépjenek fel a bűnöző elemekkel szemben.

Bertha szerint a meglévő rendőri erő egyfajta pótcselekvésként, bűnüldözés címszó alatt, az egyébként nem bűnt, legfeljebb szabálysértést elkövető lakosokra specializálta magát. Ehhez köze lehet annak a gyakorlatnak is, miszerint egy rendőr minősítésénél komoly tényező, hogy az illető mennyi bírságot szabott ki adott időszak alatt. Tehát, a költségvetési bevételek növelése miatt egyfajta presszió van a rendőrökön, hogy a sikerélményeket és elismerést egyáltalán nem nyújtó, valódi bűnüldözés helyett előmenetellel kecsegtető bírságvadászatot tartsanak.

„Ezért fordulhat elő, hogy miközben a cigánybűnözők szabadon garázdálkodhatnak, a rend őrei a tilos jelzésen átszaladó, munkába siető lakost büntetik meg, akár 20 ezer forintra, mely sokak havi keresetének harmada, negyede” - hangsúlyozta, majd hozzátette: természetesen, senki nem vonja kétségbe, hogy a tilos jelzésen átkelést, a gyors hajtást, a szemetelést, és hasonló, rendkívül fajsúlyos bűnöket is lehetőség szerint meg kell fékezni, azonban az erőforrások ilyen szűkös helyzetében, miközben az országban a közbiztonság romokban hever, talán a társadalmi károsság szerint rangsorolni kéne, és különbséget tenni bűn és bűn között.

Bertha Szilvia szerint elsősorban a társadalom számára valódi gondot, kárt okozó bűnök üldözésére és megfékezésére kellene fordítani az erőforrásokat, legyen szó pénzről, emberről vagy jogszabályról, hatáskörről. Véleménye szerint a rendőri szakma presztizsének, a rendőrök társadalmi megbecsültségének is nagyon jót tenne ez a fordulat, mert azt be kell látni - és ezt a rendőrök is érzik -, hogy jelenleg a lakosság teljes mértékben közellenségnek tartja őket, nem pedig a „szolgálunk és védünk” eszme megtestesítőinek.

jobbik.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!