Murányi Levente: a kommunistákat is felelősségre kell vonni (videóval)
A még élő áldozatok, valamint a történelmet jól ismerők, korrekt embermilliók jól értik, miért kellett egy náci felelősségre vonás - mondta a honatya - , azonban nem fogadható el, hogy ezek a szempontok, a felelősségre vonás a kommunisták esetében nem működik, holott bizonyítható, hogy a kommunisták bűnei nagyobbak a nácikénál. A politikus leszögezte, minden magyar embernek tudnia kell, hogy az összes volt európai szocialista ország közül Magyarországon szedte legtöbb áldozatát a kommunista diktatúra.
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Murányi Levente, a Jobbik országgyűlési képviselője a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megkörökítésével kapcsolatban elmondta: a kitelepítések, hasonlóan sok más kommunista és náci tevékenységhez emberellenességükben azonosak. A Jobbik alelnöke úgy véli, az áldozatoknak teljesen mindegy, hogy nemzetközi vagy nemzeti szocializmus küldi őket a szenvedésbe, a megsemmisülésbe. 







