Hogyha elindul a Vona...

|
Ossza meg ismerõseivel!

Akármilyen nehezen is, de jön a tavasz. Ezzel pedig számomra a lakossági fórumok is. Nem mintha a télen pihentem volna ez ügyben, hiszen folyamatosan jártam az országot eddig is. Az elmúlt héten például Kaposváron sikerült egy nagyon jó hangulatú, de nagyon súlyos témákkal foglalkozó előadást tartanom. A következő hetekben azonban hetente legalább egyszer újra felveszem a mérföldes csizmát, hogy ellátogassak valamely szegletébe az országnak. A közeljövőben Hajdúhadház, Verőce, Szentlászló, Szikszó, Miskolc, Gödöllő, Sülysáp, Tiszaalpár és Csepreg tűnik biztosnak. Sőt, április 1-3 között Londonban találkozom az ottani magyarokkal.És ahogy a meghívások sorjáznak, nyáron sem lesz nagy megállás, ez már látható. Előre is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akik várnak, de most nem tudok elmenni feléjük. Ősszel is menni fogok, meg azután is. Mert nincs se hiteles politika, se szebb jövő személyes találkozások nélkül.

u.i. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a sok szeretetet, bátorítást, amelyet a március 15-i rendezvény után kaptam. Külön köszönöm Annának a nagyon kedves levelét, Katalinnak pedig a felbecsülhetetlen értékű Petőfi kötetet.

Vona Gábor

facebook - jobbik.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!