1. Nemzet a nemzetek között

Minden nemzetnek van tere és ideje a világban. Mint minden dolgot, egy nemzetet is tér és idő határoz meg. Eszerint minden nemzet egyedi sorsú, létezése egyszeri és megismételhetetlen. Minden nemzet legjellemzőbb sajátosságai a nyelve, kulturális-etnikai hagyományai, történeti hagyatéka. Igazolást nyert ugyanakkor, hogy sok nemzet rokonítható, hasonlítható egymással éppen a közös eredet, nyelv és kultúra tekintetében.

A nemzetekké fejlődött és államok formájába szerveződött emberek egyszerre definiálhatók egyénként és határozhatók meg egy közösség részeként. De ugyanez igaz a nemzetekre egymáshoz való viszonyuk tekintetben: hiszen a nemzet is egy közösség tagjaként egyszerre rész és egész. Része a nemzetek táborának, és egységes egész a maga és tagjai számára. A történelem tanúsága szerint minden nemzet számára éppen e kettőséggel való együttélésben rejlik a kihívás: nevezetesen egy szuverén országnak saját közösségi életet élni hasznosan, a maga és a közösség számára sem károsan. Nincs mód arra, hogy egy ország másik közösség sajátosságai szerint éljen, csak a sajátja szerint. Ez a sajátosság pedig a nemzeti megmaradás és fejlődés útja, az egyéniség megőrzése és a közösségbe való harmonikus tartozás egészséges egyensúlyának biztosítása.

2. A nemzet

De mi is az egyéniség forrása egy nemzet számára? Mindenek előtt egészséges önértékelés. Ennek bázisa a nemzeti múlt, a saját eredet ismerete és vállalása. Vélhető azonban, hogy e tudás és vállalás minden nemzet számára is csak ember- és családközpontú lehet, amelynek legfőbb támasza a vallás–erkölcsiség, és az egészséges hazafiúi érzület. Igy válik a nemzeti közösség tagjai számára az érték hordozójává az erős gyökerekkel rendelkező, egészséges, építő hit és nemzeti érzés. Minden nemzetnek van önismereten nyugvó nemzeti érzése és hite: ez a nemzet egyénisége.
De a nemzetek közösségében miért fontos egy nemzet számára az egyéniség? Egy nemzet tudatában meghatározó, lélekformáló szerepet tölt be az önismeret, amelynek egyik tényezője önazonosítás, a „nemzeti én” hovatartozásának egyértelmű és magabiztos érzése. Ez a nemzeti én-tudat ugyanolyan fontos, mint az egyes ember azonosságtudata, büszkesége és egészséges hite magában. Az egyéni és nemzeti identitás egyik fő forrása az önismerettel rendelkező egyéniség, a származás, az eredet kérdése.

3. Országok és nemzetek

Teleki Pál szerint a civilizáció hajnalán vándorló nomád népek életére jó allegória a tengeri hajózás . Az akkor ismert világot (amelyből a magyarság is gyökerezik), nevezetesen a Szenegáltól a Huangho-ig terjedő füves–sztyeppés területet Teleki óvilági pusztai övnek nevezi és a mai tengerekhez hasonlítja. Eszerint a ló (épp mint a teve a sivatagnak) utasszállító hajója, lovasa hajósa a pusztának. Az első, nagyobb területeket lefedő óvilági pusztai öv-béli államalakulatok egymás melletti létének harcos-küzdelmes színtere a gyepű, a végtelen puszta volt. Később a letelepedés és intézményeinek területi megszilárdulásának időszakában, az államok fennhatóságának egymás közötti elismerésével harcos–békés úton realizálódtak a határok. Ennek nyomán fokozatosan a „puszta-öv” helyett a mai tengerek lettek a színterei a „puszta-öv” szélein formálódott országok vetélkedésének és politikai küzdelmeinek. Tehát a földrajzi tájakhoz képest a geopolitikai küzdőterek, mint időszakokhoz kötött, jellemző egységek jelennek meg a történelemben. Mint Teleki mondja, a nomádok letelepedése a puszták szélén a jobb, erdősebb területeken olyan, mint a hajótörést szenvedettek szerencsés partravetődése egy dúsan virágzó tájon. A magyarságra utaló példa ez. Hiszen honfoglalásunk körülményeit illetően a szakemberek véleménye ha el is tér egymástól, abban legalább megegyezik, hogy kényszerű, menekülési helyzetben voltunk. Mintegy 1100 évvel ezelőtt, hasonlóan egy viharos tengerről szerencsésen partravetődött hajótörötthöz, tulajdonképpen mi is a „idevetődtünk” – a Kárpát-medencébe.

4. A Kárpát–medence

A Kárpát–medence, mint nemzetek közötti geopolitikai küzdőtér, a magyarság jelenléte, és államának fennállása óta ugyancsak meghatározó tényező a magyarság életében. Centruma Európa keleti vidékének, egy kelet–nyugat, észak–dél találkozásánál lévő központi helyzetű térségben, amelynek országai a történelem folyamán ritkán irányíthatták saját sorsukat. Ez megmutatkozott mind a környező népek, mind a magyarság történelmében is. Az állandó küzdelem a túlélésért, majd a függetlenségért a többihez képest hátrányos helyzetbe kényszerítette Európa ezen régióját. A történelem hagyatéka az a szomorú ellentmondás Közép–Kelet-Európában, hogy természeti-társadalmi adottságai ellenére Európa kevésbé fejlett részét képezi.
Magyarország, hazánk a Kárpát–medencében terül el. A változatos szépségű tájat többségükben a magyarok lakják, legalább 1100 éve, Európa etnikai–politikai térképének „végleges” kirajzolódásának ideje óta. A Kárpát–medence földrajzilag egységes, központi fekvésű terület. Az időjárási viszonyok kiegyensúlyozottak, súlyos természeti csapásoktól és szélsőséges időjárási anomáliáktól sajátosan védett fekvése miatt mentes. Ásványkincsekben és nyersanyagokban gazdag, ahol a kedvező éghajlati feltételek és a dús termőképességű talaj virágzó ipar és mezőgazdaság lehetőségét hordozzák magukban.

5. A magyarok országa

Magyarországon szélesebb értelemben a mindenkori magyarok-lakta állam területét, tehát a Kárpát-medencét kell érteni. A magyar államot többségében alkotó magyar nép önálló országát a Kárpát-medencében elsőként alapította meg. A magyar mint nemzet- vagy népnév nem faji megjelölés. Genetikai alapon soha nem volt leírható. A magyarság pontos eredete, származása máig nem igazolt. Eredete homályba vész, az sem bizonyos, hogy egységes eredetű; annyi bizonyos, hogy nehezen rokonítható más népekkel. Nyelvi, kulturális rokonságra utaló jegyek, vagy hatások kimutathatók a honfoglalást megelőző korai időszakból is. Ennek alapján az is lehetséges, hogy a magyarok megjelenése az ősi, nagy hagyományú civilizációk idejére tehető. A honfoglaló magyarokkal kapcsolatban annyi bizonyos, hogy a vándorló életformájú nomád közösség maga is sokféle etnikumú volt, több törzs szövetsége, mivel hosszú, több generációs vándorlás után érkeztek a Kárpát-medencébe, ahova végülis egy dominánsan magyar többségű és szervezésű, ám mégsem homogén magyar nemzetiségű népcsoport érkezett. A területen élő különböző, laza államszervezetű lovas-földműves népek is - a magyarok fennhatósága alá kerülve - hamar beolvadtak a magyasrságba. Száz évvel a letelepedés után egységes, európai mintájú magyar keresztény királyság született.

6. Szent István Birodalma és a Szent Korona

Az európai államok sorába történő gyors beilleszkedés és fejlődés a magyarság hihetetlen alkalmazkodó képességéről és egységes akaratáról tanúskodott. A többségi magyarság eluralta és politikailag átrendezte a Kárpát-medencét és a benne élőket: magyar egységet kovácsolt ki. Talán nem véletlen, hogy a Magyar Királyság 1000-ben alakult meg, a honfoglaló magyar törzsfői dinasztia uralkodásával. Mindezt aktív külpolitika előzte meg, és az ország háborúk és követségek útján integrálta magát a fiatal Európába. Ezt szentesítette a nyugat-római Katolikus Egyház a Szent Korona küldésével. Árpád-házi Szent István (1000-1038) – a körülményeknek megfelelően - mindenki számára új, származásra (fajra) tekintet nélküli, európai mintájú államot épített ki. Új vallás, új jogrend, új erkölcsiség és munkaszervezés által bontakozhattak ki az európai mintájú egységes magyar társadalmi rend körvonalai. Az új rend, az országalapítás tudatos előkészítést mutat, amelynek alapelemei a hagyományban is megmaradtak. A magyar törzsek „vérszerződése” a keresztény szentségben alapított egységes állam alapja, mi több egyfajta korai társadalmi szerződés volt a Kárpát–medencében élő vezetők és vezetettek között. Közös vállalkozásuk egy új életformával való önálló életre volt hivatva. Együttműködésre, és nem alávetettségre készültek a nyugat-európai országok körében. Az államalapítás is ezt az egységes akaratot nyilatkoztatta ki. Az állam és a benne élők egységességét az uralkodói szimbólum, az ezer éves Szent Korona testesítette meg, tehát nemcsak a monarchikus államformát, vagy a privilégiumon alapuló társadalmat. A Szent Korona ezért Magyarország számára mindig többet kell, hogy jelentsen, mint muzeális értéket.

7. Magyarság és tudatiság

A magyarság, mint anyaországgal bíró külön etnikum egységessége mai szemmel nem fajilag, különösen nem a politikia határok mentén, hanem nyelvében, kultúrájában fogható meg leginkább. Markáns térnyerése és továbbélése a Kárpát-medencében stabil, amely a kétnyelvűek kiugróan magas aránya is bizonyít. A magyarság genetikai alapú kutatása is irreleváns: 1910-ben pl. a Magyar Korona országában – az ezeréves etnikai keveredés után is - 21 különféle nemzetiség volt hivatalosan bejegyezve. Mert a történelem folyamán magyarnak lenni sohasem származásbeli, kérdés volt. Léteztek ugyan folyamatosan régebbi és kevésbé régi, nemesei eredetű családok; ám a magyar származás sohasem kötődött a felmenők faji eredetéhez.
A magyarnak tehát – a hagyományok útmutatása szerint - éreznie kell magát a magyarnak, egészséges büszkeséggel és biztonságérzettel, emberként is és állampolgárként. A magyarság egy lelki-kulturális közösség, ahol a közösség a közös sors, a közös történelmi tudat által alakult ki. A magyarság eredendően nyitott, befogadó entitás. Nagy történelmi hagyományokkal bír a küzdőszellemben, becsületes helytállásban is. Talán éppen ezért vált különösen érzékennyé a közösségi magyarságtudat állapotára. A magyarság valódi veszélye éppen e közösségi tudat háttérbe szorulása, amelynek következménye: az ezeréves magyar szerződés felbomlása. Egy szervező erejét elvesztett mozaikszerű társadalom pedig nem alkothat valódi fejlődő társadalmat. A magyarságkohézió meggyengülésének valódi következménye: egyre kisebb versengő csoportokra bomlás (akár vallási, akár etnikai, akár regionális alapon), hiszen ha kivész az erő, ami közösségivé formálta korábban az együtt élőket, kivész az az erő is, amely magyarrá formálta az itt élő vegyes származású egyéneket. Megdöbbentő igazság: a magyarságtudat és hazafiság eltűnésével az a szemléletmód is megszűnik, miszerint faji hovatartozástól függetlenül minden magyar egyenlő!

8. A magyar kérdések 2004-ben

Ha vannak olyan politikai erők, amelyek akkor veszik célba a magyarság-érzület szentségének meggyengítését, amikor a hazát semmilyen fizikai veszély (háború, járvány) nem fenyegeti, az állam polgárait pedig az anyagi lét minimumáért vagy a még nagyobb jólétért való küzdelem egyéni féltékenysége és kapzsisága foglalja le, s nem ér rá magasztos eszmékről gondolkodni, jól számítottak. Anyagi egyenlőséget, igazságosságot, tisztességességet és felelŐsséget hirdetnek, miközben az „oszd meg és uralkodj!” mindig bevethető taktikáját hirdetik. Voksoljanak „nem”-mel testvéreikre, legyenek csak Káinok, mert akkor Ábellel együtt elpusztulnak, mégpedig mint az üdvösségre méltatlanok.

Jónás Levente