Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője
Közéleti tevékenységemet 2005. szeptemberi Budapestre kerülésem óta a Jobbik Magyarországért Mozgalom keretében fejtem ki; semmilyen más szervezethez nem csatlakoztam. 2006 januárjában alapító tagja lettem a párt kőbányai szervezetének, majd a Jobbikban megismert Novák Előddel 2008 novemberében a Sziklatemplomban rendhagyó módon egyszerre kötött polgári és katolikus házasságom után Újbudára költöztem, ahol később az alapszervezet alelnökévé választottak. A Jobbik berkeiben – az alapszervezeti munkán túl – két fő területen segítem a nemzet ügyét: az Oktatási és Kulturális Kabinet elnöke, valamint a párt szóvivője vagyok. Kabinetünk keretei között létrehoztuk a Csengey Dénes Könyvtárat, emellett minden évben a nemzeti identitást éltető témákban pályázatot írunk ki középiskolás diákok számára a www.kulturalis.hu címen. 2007-től Vona Gábor felkérésére sajtóreferensként részt veszek a Jobbik központi kampánystábjának munkájában, majd pályázat útján szóvivővé választott az Országos Elnökség. Mozgalmunk országos listájáról kerültem be a parlamentbe, ahol az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság tagjaként dolgozom tovább nemzetünk felemelkedéséért az Országgyűlés legfiatalabb képviselőjeként. Dúró Dóra
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR



























