Híreink

Akár egymillió ember is elhagyhatja az országot

2017-06-20 08:40
-A +A
A Jobbik hathatós lépéseket követel a kivándorlás ellen - közölte Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
 
Az ellenzéki politikus riasztónak nevezte, hogy egy hétvégi felmérés szerint akár 1 millió ember mehet el a következő években az országból. Hozzátette: a kormánnyal szemben pártjában megvan az akarat, a hitelesség és a program, hogy megoldja a problémát.
 
Farkas Gergely a kivándorlás elsődleges okaként a megélhetést jelölte meg, értékelése szerint a béreket fel kell zárkóztatni a nyugatiakhoz, s ezt szolgálja az európai béruniós kezdeményezésük. A lakhatási problémákra egy államilag támogatott szociális- és bérlakás-építési programot, kollégiumi fejlesztéseket és a CSOK kiterjesztését sürgette. A jobbikos politikus azt is megfogalmazta, hogy az oktatásban meg kell szüntetni a káoszt és véget kell vetni annak, hogy az előrejutás pénzkérdés legyen.
 
A frakcióvezető-helyettes egyúttal úgy vélte: sokakat riaszt a kormány politikája, ezért egy olyan "társadalmi szerződést" ajánlanak, amely alapján nem a párttagság határozza meg a boldogulást, hanem a munka, a tehetség és a szorgalom.
 
A Jobbik a levélszavazás kiterjesztését is szükségesnek tartja - mondta Farkas Gergely, kifejtve: be kívánják vonni a külföldre távozottakat a hazai döntéshozatalba.
 
alfahir.hu - jobbik.hu
 

Ajánlott cikkek

Az észt EU-elnökséghez kapcsolódó, Tallinnban megtartott tagállami bizottsági találkozón ismét kiálltunk hazánk érdekeiért.
A Jobbik szerint a Fidesz négy fő bűnt követett el a nyugdíjasokkal szemben.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
25
26
27
28
29
30
 
2017 szeptember