Híreink

A Jobbik béremelést sürget a közszférában

2017-04-20 19:42
-A +A

A Jobbik béremelést sürget a közszférában, mondván: tűrhetetlen, hogy a kormány tudatosan ellehetetleníti a köztisztviselőket és közalkalmazottakat.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről. Szerinte az az életpálya, amit a Fidesz kínál a közszférában dolgozók számára, valójában minimális bért, minimális nyugdíjat és "minimális életet" jelent, hiszen a jelenlegi bértábla szerint egy érettségizett, 30 év tapasztalattal rendelkező közalkalmazott ugyanannyit keres, mint egy pályakezdő 18 éves.

Ez bérfeszültséget szül a közszférában, az egyes munkavállalók egymás ellen fordulnak ahelyett, hogy a kormányzatot hibáztatnák a rossz bérpolitika miatt - tette hozzá.

Közölte: a Jobbik ezért kezdeményezi a 2008 óta változatlan, jelenleg is 38 ezer forintos köztisztviselői illetményalap 20 százalékos emelését, valamint a jelenlegi közalkalmazotti és a köztisztviselői bértáblák eltörlését úgy, hogy a bértáblát a minimálbérhez, illetve a garantált bérminimumhoz kössék, és ehhez képest állapítsanak meg fizetési fokozatokat.

A Jobbik kezdeményezi azt is, hogy béruniós polgári kezdeményezésüket minden önkormányzat támogassa, mert itt dolgozik az egyik legkiszolgáltatottabb tisztviselői réteg.

alfahir.hu - jobbik.hu

 

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői ott lesznek pénteken a parlamentben, és a törvénymódosítás ellen fognak szavazni.
A Jobbik szerint a szinte kizárólag Andy Vajna fideszes kormánybiztosnak kedvező jogszabály kárvallottja elsősorban a hazai költségvetés.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 június