Híreink

A Jobbik a határon túli magyar családok oktatási támogatásának kipótlását sürgeti

2014-10-06 14:22
-A +A

A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy mielőbb intézkedjen a határon túli magyar családok nevelési-oktatási és taneszköz-támogatásának kipótlásáról.

Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány a túlzottdeficit-eljárás újraindításától tartva 110 milliárd forintot zárolt idén is a kiadásokból, ami érinti azon határon túli magyar családokat is, amelyek magyar iskolába járatják gyermeküket. Hozzátette: az oktatási támogatás összege - kormányzati ígéretek ellenére - 22 ezer 400 forintról 17 ezer 200-ra csökkent.

A Jobbik alelnöke elmondta: amikor tavaly májusban Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, kérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, intézkedjen az elmaradt támogatások kifizetéséről.

Két éve még visszapótolták a hiányzó 720 millió forintot, tavaly és az idén már nem - jegyezte meg.

Szávay István szerint nem az érintett családokon kellene spórolni, hanem például a Nemzetstratégiai Kutatóintézeten vagy a Bethlen Gábor Alap működésén.

Azt kérte: a kormány haladéktalanul intézkedjen a hiányzó, gyermekenkénti 10 ezer 200 forint folyósításáról.

Jelezte: ahogy korábban, úgy a következő költségvetési vitában is kérik majd a támogatások növelését, és fenntartják követelésüket, miszerint az egész rendszert át kell gondolni, a támogatásokra érdemteleneket ki kell szűrni, hogy a határon túli oktatási intézmények színvonala, versenyképessége erősödjön.

MTI - alfahir.hu - jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Az EP áprilisi plenáris ülésén elfogadták a Szerbia uniós integrációjához vezető úttal kapcsolatos ún.
Sajnálatos módon még Európában is vannak szomorú példái a vallási közösségek elleni erőszaknak és hátrányos megkülönbözt
A Jobbik Magyarországért Mozgalom felvidéki tagjai és szimpatizánsai ellentüntetést szerveztek a Dunaszerdahelyen kampán

Ajánlott cikkek

Folytatódik a Jobbik plakátkampánya.
A Habony-univerzum talán legprimitívebb terméke, a Ripost nevű fideszes lap ismét jogerősen pert veszített a Jobbikkal szemben a mai napon.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
25
26
27
28
29
30
 
2017 szeptember