Híreink

Jobbik: ne zárják el a fiatalok elől a felsőoktatás lehetőségét!

2016-07-27 12:42
-A +A

A Jobbik azt kéri a kormánytól, hogy ne zárja el a felsőoktatásba kerülés lehetőségét a fiatalok előtt, hanem tárja minél szélesebbre az intézmények kapuit.

Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egy szegény fiatalnak ma nehezebb bejutni a felsőoktatásba, mint 2010-ben volt, akkor ugyanis 68 ezren kezdhették meg államilag finanszírozott képzésben tanulmányaikat, míg most alig több mint 57 ezren.
Értékelése szerint ez a társadalmi mobilitás szűkülését jelenti és egy elhibázott oktatáspolitika következménye. Megjegyezte: az állami fenntartó létrehozásával a közoktatásban sem csökkentek a különbségek.
A Jobbik szerint nem a pénztárcának kell meghatároznia, hogy valaki tovább tud-e tanulni, hanem a szorgalomnak, a megszerzett tudásnak és a képességeknek - hangoztatta a politikus.
Dúró Dóra kitért arra is, hogy egy diploma megszerzése az államnak és az egyénnek is megéri. Kifejtette, hogy az állam később a magasabb adók és járulékok miatt jut többlethez, az egyén pedig könnyebben talál munkát. Hozzátette: a felsőfokú végzettség jelentős bérelőnyt jelent a középfokúhoz képest.
Az oktatási államtitkárság épülete előtt tartott tájékoztatón a párt aktivistái táblákat tartottak fel, amelyeken egyebek mellett az szerepelt, hogy "Nem narancs kell, hanem Alma Mater!", "Ha fizetnem kell, annyit is érek?", illetve "Álmodtam egy világot magamnak, megállítottak a kapui előtt!". Dúró Dóra egy abakuszt vitt be az épületbe, azt kérve, az illetékesek lássák meg a valós felsőoktatási számokat.
 
MTI

Ajánlott cikkek

A képviselők tájékoztatása nélkül döntöttek az utak felújításáról Miskolcon, ezt kifogásolja a Jobbik.
Itt a Fidesz egyetlen kihívójának tizedik vállalása.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017 augusztus