Híreink

Komplex programmal áll a családok elé a Jobbik

2014-02-24 13:39
-A +A

A nemzeti párt az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges termékek áfájának 5 százalékra csökkentése mellett komplex otthonteremtési programot indítana a fiatal, pályakezdő családok számára.

A tranzakciós illeték tekintetében háztartásonként több mint 71 ezer forintos kiadás tervezhető egy évre, a rekord magas 27 százalékos áfa még mindig a rendszerben van, illetve a korábbi Gyurcsány-Bajnai kormányok megszorításait sem vezették ki teljes egészében, még akkor sem, ha történtek olyan lépések, mint a családi adókedvezmények kiterjesztése - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik képviselője szerint látni kell, hogy egy átlagos magyar család még mindig számtalan indokolatlan kiadással szembesül. Éppen ezért a Jobbik "Kimondjuk. Megoldjuk" programjának családok számára kidolgozott része mérhető módon csökkentené a családok terheit.

Így a Jobbik a 18 éven aluliak számára ingyenessé tenné a tömegközlekedést, a családokat érintő cafeteria adóterhét a nullához közelítené. Az iskolatej, iskolagyümölcs, valamint a teljes iskolai étkeztetés teljes körű ingyenessé tételével azt szeretnénk elérni, hogy az életkezdéskor, a gyermekkorban ne alakuljanak ki azok a szakadékok, amely az ismert társadalmi problémákhoz vezetnek - mondta.

Z. Kárpát Dániel szerint a gazdaságilag indokolhatatlan és Európában rekordszintű Áfa-kulcsot az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges termékek egy részénél jelentősen csökkenteni kell. A párt álláspontja szerint ez az alapvető élelmiszerek esetén öt százalék lenne, a gyermekneveléshez szükséges cikkek esetén először öt százalékra kell csökkenteni. Mivel a brüsszeli irányelvek szerint jelenleg lényegében ez a minimum, de a Jobbik nem veti el annak gondolatát - hogy egy tárgyalási folyamat után - adott esetben érjük el a nulla százalékos Áfa-szintet, függetlenül Brüsszel szándékától.

Hazánkban a gyermeknevelés ne egy adóztatott luxuscikk legyen, hanem egy valóban támogatott kategória. Ha ezt ki tudjuk egészíteni egy termelést támogató adórendszerrel, ha a multikat be tudjuk vonni a közteherviselésbe, a hazai termelő munkát végző kis- és közepes méretű vállalkozásokat pedig olyan szinten tudjuk támogatni, hogy ne legyen teljes ráfizetés egy munkavállalót alkalmazni, akkor el lehet érni, hogy a magyar családok élete valóban biztonságos mederben folyjon – véli a politikus.

A Jobbik otthonteremtési programjáról szólva Z. Kárpát Dániel kiemelte: ez egy olyan államilag támogatott csomag, amely bérlakások építésével, üres ingatlanok életbe való visszahozásával lényegében profitérdekeltség nélkül, magyar kivitelezőkkel és beszállítókkal el tudja érni, hogy a piaci ár felén, harmadán lehessen lakást bérelni, mondjuk egy pályakezdő, fiatal párnak, amit aztán pár év múlva akár bekerülési költségen meg is vásárolhatnának.

A költségvetés kiadási oldaláról szólva a Jobbik szakpolitikusa elmondta: vagy marginálisak, átcsoportosíthatók, vagy épp tökéletesen megtérülnek, ezért sem értjük, hogy ennek a kiterjedt rendszernek miért csak egy részét, szeletét próbálták meg bevezetni a különböző kormányok - tette hozzá.

Magyarországon az lenne a cél, és a Jobbik célja is az, hogy a magyar családok ne túladóztatott luxuscikként tekintsenek a gyermekvállalásra, hanem egyértelműen a magyar haza számára legfontosabb szolgálatként - zárta sajtótájékoztatóját Z. Kárpát Dániel.

alfahir.hu

Ajánlott cikkek

Folytatódik a Jobbik plakátkampánya.
A Habony-univerzum talán legprimitívebb terméke, a Ripost nevű fideszes lap ismét jogerősen pert veszített a Jobbikkal szemben a mai napon.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
25
26
27
28
29
30
 
2017 szeptember