Híreink

A Kúria és a kormány a bankok oldalára állt

2013-12-17 15:34
-A +A

A hitelkárosultak magára hagyásáról, a Kúria felháborító döntéséről és egy esetleges tüntetéssorozat szervezéséről tartott sajtótájékoztatót Z. Kárpát Dániel és Vona Gábor.

Z. Kárpát Dániel elmondta: felháborító a Kúria tegnapi döntése, mellyel a bankok mellett állt ki a károsultakkal szemben. Szerinte a kormányzattal közösen kiszolgáltatták a hitelkárosultakat annak a banki önkénynek, mely ezt a helyzetet előidézte.

A politikus kiemelte: sokan vádolják a Jobbikot azzal, hogy a Kúria döntésének megkérdőjelezésével és támadásával a bíróságok függetlenségét nyomásgyakorlással próbálnák csorbítani, ám épp az ellenkezője történik; a radikális párt próbálja helyreállítani a nagyon furcsa döntéseket hozó bíróságok függetlenségét, melyek vélhetően a bankok nyomására, nem pedig a magyar emberek érdekében hoznak döntéseket.

A Jobbik által korábban emlegetett három front közül a jogi front totálisan befulladt, a politikai front tekintetében pedig a kormányzat hozott létre egy olyan mocsarat, mely vélhetően a választásokig meg is marad. Z. Kárpát Dániel véleménye szerint világosan látható, hogy a kétharmados felhatalmazással bíró kormányzat nem akarja megoldani a problémát. Egyes csoportok számára kedvező intézkedéseket hoznak, melyeket a Jobbik is támogat, de semmi jel sem utal arra, hogy képesek lennének rendszerszinten kezelni a problémát. A Jobbik szerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy csak az utcai front maradt a hitelkárosultaknak. Éppen ezért a devizahiteles kerekasztal, ahol több mint 20 jogvédő és otthonvédő civil szervezet tisztelte meg a politikumot a bizalmával, azzal, hogy szakmai javaslatokkal álltak elő, az ülésükön a Jobbikon kívül azonban sem a parlamenti pártok, sem a kormány képviselője, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője, sem a Bankszövetség elnöke nem képviseltette magát. A szerveződésnek így nem maradt választása, gerillakampányba kezd, mely során emberről emberre szembesíteni fogják a kormánypárti képviselőket azzal, hogy adott választókerületükben mit tettek - pontosabban mit nem tettek - a hitelkárosultak megmentéséért.


Z. Kárpát Dániel rámutatott: azzal, hogy a kormány nem tesz megfelelő lépéseket a megoldás felé, agyonvágja a következő kormányzati ciklus gazdaságpolitikáját is.

A képviselő szerint világosan látszik, hogy a politikai elit pártszínektől függetlenül egy színház részeként működik, valódi, rendszerszintű változást, a bankok közteherviselésbe való bevonását és az állampolgárok megvédését eddig egyetlen kormány sem kezdeményezte. Egyedül a Jobbik áll készen erre a feladatra - tette hozzá.
Ezt követően Vona Gábor, a Jobbik elnöke vette át a szót. Megismételte: a Jobbik elfogadhatatlannak tartja a Kúria tegnapi döntését. Mint mondta, az érdemi döntések közül mindenképp ki kell emelni azt, amelyik kimondja, hogy a deviza alapú hiteleknél az adós devizában adósodott el, ennek a kockázatát pedig ő viseli. Vona szerint ez a döntés egy olyan társadalmi igazságtalanságnak ágyazott meg, melyet a politikának a leghatározottabban vissza kell utasítani. A másik komoly döntés arról szólt, hogy az egyoldalú kamatemelésekkel kapcsolatban továbbra sem mert állást foglalni a Kúria, részükről tehát tovább folyik a felelősség hárítása. A Jobbik elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet: maga a Kúria döntése is kiemelte, hogy az adósokat tájékoztatni kellett volna az árfolyamváltozás kockázatairól, ebbe a pontba tehát még lehet kapaszkodni a hitelkárosultaknak.

A felháborító döntés ugyanakkor nem a Kúria szégyene csupán, hanem azé a politikai vezetésé, amely lehetővé tette, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek a hitelesek, hiszen három és fél éven keresztül teszetoszasággal és szabotálással kísérte az ügyet. Másrészt pedig olyan társadalmi környezetet teremtett, ahol egyáltalán ilyen döntés megszülethetett - mutatott rá Vona.

Vona is kiemelte, amit korábban már Z. Kárpát Dániel is elmondott: a Jobbik nem akar beleavatkozni a bíróság függetlenségébe, ám egyértelmű, hogy a kormányzat teszetoszasága és a bankok nyomása olyan környezetet teremtett, mely lehetetlenné tette a Kúria független döntését. A Jobbik szeretné kivívni a bíróságok függetlenséget, ám a kormányzat részéről erre nem látnak erre szándékot.

Épp ezért a Jobbik a civilekkel együtt országszerte szervezne demonstrációt, egy időpontban, az ország számos pontján. A rendezvény szlogenje a pártelnök szerint akár az is lehetne, hogy "Hitelesek vagyunk", mivel a Jobbik elsőként, még parlamenten kívüli pártként figyelmeztetett a veszélyekre, akkor, mikor az MSZP még vígan üdvözölte a devizahiteleket, a Fidesz pedig nem is beszélt a problémáról. A Jobbik megvárja, hogy a januári parlamenti ülésszakban tervez-e bármiféle komoly lépést a kormány. Amennyiben ez nem történik meg, akkor februárban megszervezik a tüntetéssorozatot.

alfahir.hu

Kapcsolódó cikkek


Miközben az Orbán-kormány az elesettek védelmezőjének szerepében tetszeleg, ismételten megtagadták a segítő kéz nyújtásá
A Jobbik üdvözli a devizahitelesekért történő kiállást
Felszólítjuk a kormányzatot arra, hogy haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a demonstrációt összehívókkal és minden mé

Ajánlott cikkek

Folytatódik a Jobbik plakátkampánya.
A Habony-univerzum talán legprimitívebb terméke, a Ripost nevű fideszes lap ismét jogerősen pert veszített a Jobbikkal szemben a mai napon.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
25
26
27
28
29
30
 
2017 szeptember