Híreink

"Nem lesz kibúvó!"

2017-03-19 09:23
-A +A

Vona Gábor, a Jobbik elnöke budapesti sajtótájékoztatóján a néppárti kormányzás egyik újabb koncepcióját vázolta föl, ezúttal az elszámoltatás témakörében: a legerősebb ellenzéki párt 2018-as győzelme után "földesúradóval" sújtaná a 2002 után politikai hátszéllel, gyanús körülmények között meggazdagodott oligarchákat. A pártelnök szerint a Jobbik az egyetlen erő, mely képes "levágni a fideszes polip összes csápját".

Vona Gábor kifejtette: a Jobbik a "földesúradót" az Orbán-kormány és az előző kormányok idején politikai segítséggel, "gigavagyonokat összeharácsolt" oligarchákra fogja kivetni.

A pártelnök a tervezetet a jobbikos nyomásra bevezetett bank- és multiadókhoz hasonlította (melyeket a Jobbik kormányra kerülése után továbbra is meg kíván tartani), bevezetését pedig azért tartja szükségszerűnek, mert szerinte igazságosabb irányba kell terelni a közteherviselést. "A szocialisták helytartói kormányzása után most a Fidesz földesúri kormányzásának vagyunk tanúi, illetve elszenvedői. Orbán Viktornak és szotyolabarátainak körét kell visszavezetni a közteherviselés keretei közé" - fogalmazott Vona.

Hozzátette: a "földesúradó" 2002-ig visszamenőleg, progresszív módon vonatkozna az évi 300 millió forintos vagyongyarapodás feletti meggazdagodásra. A különadó addig maradna érvényben, amíg a közteherviselés szempontjából indokolt lenne.

Arra fordítanák a harácsolt pénzt, amire az eredetileg való

A legnagyobb ellenzéki erő elnöke szerint az adóból származó - valószínűleg jelentős - bevételeket Magyarország versenyképességi erejének növelésére, az oktatásra, az egészségügyre valamint a politikailag motivált döntéshozatal miatt mellőzött kis- és középvállalkozások fejlesztési forrásokkal való támogatására fordítanák.

 

Ugyanakkor elmondta: a tisztességes gyarapodást elért cégeknek nincs mitől tartaniuk, a fókuszt a "politikai hátszéllel megtollasodott" vállalkozókra irányítják.

Aki bújt, aki nem

Vona a tervezettel megcélzott "földesurakat" is figyelmeztette: "Nem lesz kibúvó, hiába próbálja meg valaki szétdarabolni, offshore-ba vagy külföldi számlákra menteni a vagyonát, mindenkit meg fogunk találni!"

Hozzátette, akár a a külföldi hatóságokkal való együttműködés révén, akár a magyar rendőrség és az ügyészség, akár a jövőben felállítandó korrupcióellenes ügyészség segítségével, de fel fogják tárni és meg fogják adóztatni ezeket a pénzeket: "Le fogjuk vágni a fideszes polip összes csápját."

A pártelnök azt is kiemelte, hogy a "földesúradó" csak az első csapás lenne a "földesúri kormányzásra": ahol indokolt lenne, ott büntetőjogi eszközökkel koboznák el az illetéktelenül szerzett pénzt az oligarcháktól. "A jelenleg vagyonosodási hízókúrán lévő földesurakat adópolitikai fogyókúrára fogjuk" - mondta Vona Gábor, aki a "földesúradó" visszamenőlegességét firtató felvetésre azt közölte: az elképzelés találkozik a társadalom igazságérzetével, így szerinte be kell vállalni az erről szóló jogi vitát.

A Jobbik az egyetlen, akitől elszámoltatás várható

Újságírói kérdésre válaszolva a Jobbik elnöke arról is beszélt, mi a különbség pártja javaslata és a szocialisták luxusadóról szóló felvetése között.

Vona Gábor szakmaiatlannak, hiteltelennek és erőtlennek nevezte az MSZP javaslatát, szerinte:

- szakmaiatlan, mert az "egykori padlássöprések pártjaként" nem tudnak különbséget tenni tisztességes és tisztességtelen vagyongyarapodás között, míg a Jobbik csak a tisztességtelen meggazdagodást szankcionálná,

- hiteltelen, mert a szocialisták kormányon nem foglalkoztak a kérdéssel, sőt rendszeresen cserben hagyta a kisembereket, kormányzásuk alatt pedig a külföldi helytartók vagyona gyarapodott,

- erőtlen, mert az MSZP-nek nincs esélye arra, hogy választást nyerjen.

alfahir.hu - jobbik.hu

 

 

Ajánlott cikkek

2018-ban elhozzuk a változást Dél-Békésbe is!
A nemzeti konzultáció egyetlen célja az volt, hogy az egyre fogyó kormánypárti tábort még 2018-ban utoljára egyben tartsa Fidesz.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 június