Híreink

Rossz hír Farkas Flóriánnak

2017-06-29 19:49
-A +A
A Jobbik azt ígéri, hogy amennyiben kormányra kerül, megkeresi azokat a felelős roma vezetőket, akikkel együtt lehet dolgozni a cigányság felzárkóztatásának érdekében. Szilágyi György, a párt képviselője azt mondta, hogy az együttműködés során viszont minden egyes közcélra szánt forint elköltését ellenőrizni fogják.
 
A politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a RomNet szerdán megírta, csaknem egymilliárd forintos adóssága miatt csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ). A szervezet a csődöt cáfolta, de elnöke, Balogh János a Népszavának azt nyilatkozta, hogy kormányzati támogatás nélkül nem tudnának talpra állni, ezért anyagi segítséget kérnek a kabinettől.
 
Az ORÖ a mostani egymilliárdos tartozás előtt a Híd a munka világába program keretében 1,6 milliárd forinttal nem tudott elszámolni - hangsúlyozta Szilágyi György. A magyar állam akkor az adófizetők pénzéből 1,3 milliárdot adott szervezetnek, akik most azt kérik, hogy engedjék el ezt az újabb egymilliárd forintot is - tette hozzá.
 
A jobbikos politikus úgy fogalmazott, hogy az országnak egy "maffiakormánya" van, ami Farkas Flóriánon, a Lungo Drom elnökén keresztül "maffiaszerűen működő roma szervezeteket működtet". A miniszterelnök számára azért nem probléma, hogy Farkas Flórián "egy bűnöző", mert a fideszes képviselő ugyanolyan, mint Orbán Viktor. A kormányfő ugyanúgy, maffiaszerűen, bűnözőként igazgatja az országot, ahogy azt Farkas Flórián teszi a roma társadalommal - jelentette ki Szilágyi György.
 
Sem a Fideszt, sem Farkas Flóriánt nem érdekli más, csak az, hogy minél olcsóbban tudjanak szavazatokat vásárolni a romáktól - fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki hozzátette, ezek alapján ki lehet mondani, hogy a Fidesz rasszista módon bánik a magyarországi cigánysággal.
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

„Szakmai javaslatait bárki számára elküldi, de politikai együttműködésben nem vesz részt a Jobbik lejáratódott, az országot korábban tönkretevő baloldali pártokkal."
A Jobbik őszinte részvétét fejezi ki a spanyolországi terrortámadás áldozatainak hozzátartozói felé, és minél gyorsabb felépülést kíván a sérülteknek.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2017 augusztus