A drákói fegyvertartási szabályok kiszolgáltatottá tesznek minket

Az elmúlt 14 év egyik, józan ésszel még ellenzéki szemszögből is nehezen vitatható eredménye a közbiztonság javulása volt. Igaz, volt honnan javulnia. A kétezres évek végére a rendvédelem országrésznyi területeken omlott össze, a magyar állam lényegében kitűzte a fehér zászlót a bűnözés előtt. Emberek milliói számára vált mindennapos élménnyé a félelem, a kiszolgáltatottság. Míg az akkori hatalom fennhangon féltette a „jogállamiságot” a „szélsőséges rendpárti erőktől”, a külvárosok, kisvárosok és falvak utcáiról szinte eltűnt a jog és az állam is.

Kétségtelen tény, hogy ebből a pokoli mélységből 2010 után sikerült legalább részben kikapaszkodni. Pintér Sándor nagyképűen odavetett, azóta keserűen emlegetett mémmé vált „kéthetes rendcsinálása” persze teljesen irreális volt, és sok helyen másfél évtized alatt sem történt meg. Az emberek biztonságérzete azonban valóban érezhetően javult, a mindennapokban az ország nagy részén – sajnos messze nem az egész országban – visszaszorult a bűnözés.

Ez sokakban hamis biztonságérzetet keltett, ami az egyszerű választópolgárok szintjén érthető, a kormány részéről azonban elfogadhatatlan. A hatalom egyre inkább saját propagandaszólamainak hatása alá került, maguk is elhitték, amit el akartak hitetni az emberekkel: hogy Magyarország a súlyos társadalmi és biztonsági válságba süllyedő Európában a béke, a rend és a törvényesség szigete. Ez az oly sokszor harsogott szöveg azonban sohasem volt igaz, az utóbbi időkben pedig nyilvánvaló jelévé vált annak, hogy a kormány elszakadt a magyar valóságtól.

A kedvező tendenciák ugyanis visszájukra fordultak. Az elmúlt évek romló gazdasági helyzete és ennek egyre súlyosbodó szociális következményei, az ismét tömegesen jelentkező létbizonytalanság nyomán meglódultak a bűnügyi statisztikák. Ahogyan a rendszerváltás, a Horn-kormány megszorításai, illetve a 2008-2009-es világválság kitörése után már láthattuk: a társadalmi krízis ezúttal is kéz a kézben jár a közbiztonságival.

2022 óta folyamatosan növekszik a bűncselekmények száma, évről évre egyre több az erőszakos lopás és rablás. És ezekből a statisztikákból csak a regisztrált bűncselekményeket olvashatjuk ki. A rendvédelmi szervek leépülésével párhuzamosan egyre nagyobb a kriminalisztikai látencia, magyarul: egyre több olyan törvénysértést követnek el, amelyről a rendőrség már tudomást sem szerez. A sokadik felderítetlen bűncselekmény után az emberek gyakran már csak legyintenek, és már be sem jelentik a betöréseket, lopásokat, sokszor már az erőszakos rablásokat sem.

A hatóságok tehetetlensége világosan megmutatja, hogy a közbiztonság 2010 utáni lassú javulása mögött nem a rendvédelem hatékonysága, hanem a viszonylag kedvező gazdasági helyzet állt.

Most, hogy ismét ránk rúgta az ajtót a válság, kiderült, hogy meztelen a király. A saját propagandájának kábító hatásától delíriumba merült kormány elhitte, hogy ezt a kérdést végleg megoldották. Egy felelős hatalom a rövid kegyelmi állapotot arra használta volna ki, hogy előrelátóan készüljön a piacgazdasági ciklusok törvényszerűségei szerint elkerülhetetlen újabb válságra és a nyomában érkező bűnözési hullámra. Ehelyett Pintér Sándor az elmúlt években az egészség- és oktatásügy számára – szakértelem híján – kibogozhatatlan problémáiban merült el, s közben a rendvédelem ismét megindult lefelé a lejtőn.

A rekordméretű létszámhiányt hiába próbálják a közalkalmazottak állományba vételével kozmetikázni, az íróasztal mögött ülő munkatársak senkit sem védenek meg az utcán. A probléma kezelésére remény sincs, hiszen pluszforrást ez a terület nem kap, a rendőrség anyagi helyzete rohamléptekben romlik. A testület korábban soha nem látott, több mint 23 milliárd forintos adósságot görget maga előtt.

Az igazán veszélyes az, hogy a kormányzat még csak tudomást venni sem hajlandó az ismét visszatérő közbiztonsági válságról. Erről egy árva szót sem szólnak az ország vezetői, de a hozzájuk közel álló sajtó sem.

A „közszolgálatinak” nevezett médiából sokkal többet hallhatunk külföldi terrortámadásokról, mint az egyre több hazai brutális bűncselekményről. Nem vitás, hogy borzasztó dolgok történnek Nyugat-Európában, és ennek az okairól őszintén beszélni kell. De az gyomorforgató, hogy

az adónkból fenntartott kormánypárti médiagépezetnek a meggyilkolt magyar idős emberek élete fele annyi figyelmet sem érdemel, mint a több száz vagy ezer kilométerre megölt külföldieké.

Persze a liberális média sem tűzi címlapra ezeket a borzalmakat, ha leközlik is őket, szépen elrejtik a kishírek közé. Nekik sem érdekük, hogy szembesüljünk a hazai véres valósággal, hiszen az könnyen „rendpártisághoz” vezetne. Ami szerintük „szélsőséges” gondolat.

Pedig sajnos lenne miről beszélni. Augusztus végén Öcsödön egy 16 éves fiú 10 éves öccse szeme láttára vert agyon egy 85 éves bácsit. A pénz drogra kellett, mint korábban Jánoshalmán, ahol egy 80 éves nénit gyilkoltak meg brutálisan. Pécsen a minap egy 94 éves embert öltek meg, majd rágyújtották a házát. Akárcsak az Encsencsen két kiló disznóhúsért lemészárolt 69 éves asszonyra.

Ezeket az embereket a saját otthonukban gyilkolták meg, miközben talán épp a köztévét nézték és szörnyülködtek, hogy milyen cudar világ van Nyugaton. Mert valójában pontosan ez a cél: hogy Bécsről, Southportról meg Solingenről beszéljünk. Véletlenül se Öcsödről, Jánoshalmáról vagy Pécsről.

A kormány azt hazudja, hogy a rendet már „két hét alatt” megteremtették, a liberálisok szerint meg a rend nem is olyan fontos, sőt veszélyes.

Mi viszont azt valljuk, hogy a rend a legalapvetőbb emberi igény. Solingenben, Budán és Borsodban is. Akit pedig az állam nem véd meg, annak joga van megvédenie magát. És ezt a jogot ki fogjuk harcolni minden magyar embernek.

Ma Magyarországon Európa egyik legszigorúbb fegyvertartási szabályozása van életben. Sokáig úgy tűnt, hogy ez így rendben van, hiszen normális körülmények között minél kevesebb fegyver van a társadalomban, annál biztonságosabb. Csakhogy a szemünk előtt kibontakozó közbiztonsági válságban ez a drákói szigor már nem védi, hanem kiszolgáltatottá teszi az embereket. A bűnöző úgyis fegyverhez jut, ha akar – és akinek mindenáron pénz kell, például drogra, annak a kezében bármi fegyverré válhat. Mi, törvénytisztelő polgárok, akiket az állam már egyre kevésbé tud és akar megvédeni, fegyver híján könnyű prédák vagyunk számukra.

Ezen a helyzeten változtatni kell, és lehet is. Igenis létezhet olyan szabályozás, amely garantálja önmagunk és szeretteink megvédésének jogát, ugyanakkor kizárja, hogy illetéktelen vagy alkalmatlan emberek kezébe kerüljön fegyver. A Jobbik ki fogja dolgozni ezt a rendszert, és be is fogja terjeszteni az Országgyűlésben. Akkor majd eldől, melyek azok a politikai erők, amelyek csak nagy hangon harsognak a magyar emberek megvédéséről, és melyek azok, akik tenni is hajlandóak ezért.

Adorján Béla, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke.