Álhír, ma már sajnos mindennapi fogalom a magyar közéletben, általában a kormány használja arra, hogy ezzel semlegesítse a kormányzást ért kritikákat. Az álhír első ránézésre sajtóetikai kérdésnek tűnik. Valójában egy sima hazugság, félinformáció hírnek való beállítása valamely politikai akarat érdekében. A 21. században azonban az álhírek átlépték a sajtóetikai kérdés határait és politikai céljai lettek, fegyver lett belőle, amely fegyver használatának egyik csúcspontja az öt halálos áldozatot követelő amerikai capitoliumi ostrom lett.

Ezt a fegyvert veti be nap, mint nap saját népe és nemzete ellen Orbán Viktor és a Fidesz. Bár jogilag szinte mindig nekünk lett igazunk, amelynek bizonyítéka az alant látható lista is, de a rombolást és a pusztítást nem lehet csak ezekkel a bírósági perekkel helyreállítani, amíg a rendszert le nem váltjuk.

A Jobbik és képviselői által jogerősen megnyert, hazugságokért indított perek listája. Te még hiszel nekik?

A Jobbik és a (volt) jobbikos képviselők megnyert sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi perei 2015-tól 2024-ig.

2024-2024

Felperes: Varga Zoltán Péter

Alperes: Térségi tények szerkesztősége

Tárgy: sajtó helyreigazítási per

Leírás: 2024. januári cikkben azt állították, hogy általa alapított internetes oldalakat átadott egy Bajnai Gordonhoz köthető alapítványnak.

2024-2024

Felperes: Jobbik Konzervatívok Gyöngyösi Márton

Alperes: Origó

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: 2024. május 17-én megjelent cikkben azt írták, hogy Gyöngyösi Márton Magyar Péterhez irányította a Jobbik infrastruktúráját és erőforrásait, illetve Gyöngyösi Márton kommunikációs szakembert rendelt Magyar Péter mellé.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Nógrád megyei Hírlap

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul, hogy a 2018. májusi tisztújító kongresszus előtt egy Jobbikos vezető, Szabó Gábor megbízásából kínált pénzt a küldötteknek azért, hogy Sneider Tamást támogassák.

2024-2024

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (boon.hu)

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: Azt állították valótlanul, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2024-2024

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (kemma.hu)

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: Azt állították valótlanul, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2023-2024

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (beol.hu)

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: Azt állították valótlanul, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2023-2024

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (bama.hu)

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: Azt állították valótlanul, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Magyar Hírlap napilap

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították a 2018. december 6-i cikkükben, hogy Szabó Gábor nevében vesztegettek meg küldötteket a 2018. májusi tisztújító kongresszus előtt.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Magyar Hírlap online

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították a 2018. december 6-i cikkükben, hogy Szabó Gábor nevében vesztegettek meg küldötteket a 2018. májusi tisztújító kongresszus előtt.

2024-2024

Felperes: Illyés Zoltán

Alperes: Origo

Tárgy: sajtó helyreigazítási per

Leírás: Azt állították, hogy Magyar Péter kampányát segítette.

2024-2024

Felperes: Illyés Zoltán

Alperes: Mandiner

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt állították, hogy Magyar Péter kampányát segítette.

2024-2024

Felperes: Jobbik Konzervatívok és Szabó Gábor

Alperes: Médiaworks Hungary Zrt. (duol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy a Jobbik 90 nem létező szervezetet alapított a 2022.május 7-i tisztújító kongresszus előtt, és Szabó Gábor úgy szervezte a kongresszust, hogy azon csak Jakab Péter nyerhessen.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Heves Megyei Hírlap

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy az Ő megbízásából vesztegették meg a küldötteket a 2018-as májusi tisztújító kongresszus előtt.

2024-2024

Felperes: Varga Zoltán Péter

Alperes: Térségi tények szerkesztősége

Tárgy: sajtó helyreigazítás

Leírás: 2023. decemberi 14-i cikkben valótlanul állították, hogy egy Varga Zoltán Péterhez köthető cég hírportálokat alapított amiknek a kiadói jogát átadta egy Márki-Zay Péter párthoz köthető alapítványhoz.

2024-2024

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. ( kemma.hu)

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gáboron keresztül mentek át Simicska Lajostól a Jobbik kasszájába érkező milliós illegális támogatások.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Magyar Idők napilap és online)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018 július 27-i cikkük szerint, a 2018. májusi tisztújító kongresszus előtt ő állt a mögött,hogy a Jobbik szegedi elnöke megvesztegette az egyik küldöttet, hogy ne Toroczkai Lászlóra, hanem Schneider Tamásra szavazzon.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Dunaújvárosi Hírlap

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor megbízásából vesztegették meg a küldötteket a 2018-as májusi tisztújító kongresszus előtt.

2024-2024

Felperes: Fogarasi Gábor

Alperes: Új Dunántúli Napló szerkesztősége (bama.hu)

Tárgy: sajtó helyreigazítási per

Leírás: Valótlanul állították, hogy az őt érintő büntetőeljárásokról beszélt a Pécsi Közgyűlésben.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (24 Óra Komárom-Esztergom)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor megbízásából vesztegette meg a szegedi Jobbik-elnök, a 2018-as tisztújító kongresszus küldötteit.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. ( kemma.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az kemma.hu azt állította Szabó Gáborról megjelent cikkükben, hogy: 'Itt a jobbikos korrupció következő állomása'.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Zalai hírlap)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Zalai hírlap azt állította, hogy Szabó Gábor nevében vesztegettek meg küldötteket a Jobbik 2018-as májusi tisztújító kongresszusa előtt.

2023-2024

Felperes: Staudt Gábor

Alperes: Magyar Idő Kiadó KFT. amely időközben beolvadt a Mediaworks-be

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Áfacsalás gyanújába keverték Staudt Gábort. A pert, jogerősen megnyertük.

2024-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Hír TV Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2019. január 12-i cikkükben azt állították, hogy Simicska Lajostól kapott milliókat és azt, a Jobbik kasszájába fizette be.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Fejér megyei hírlap)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. december 4-i cikkükben jelent meg, hogy Szabó Gábor nevében vesztegettek meg küldötteket a 2018 májusi tisztújító kongresszus előtt.

2022-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Lokál, Lokál extra)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy a 2018-as Országgyűlési kampányban Szabó Gábor kapta meg, majd osztotta szét a pártnak Simicska Lajos által adott pénzeket.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (borsonline)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Simicska Lajos pénzéből vesztegették meg az ellenzéki jelölteket a 2018-as választási kampányban.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks ( szoljon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A szoljon.hu weboldalon közzétett cikk címe: "Itt a jobbikos korrupció következő állomása"

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (teol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Echotv.hu-n 2018.03.22-án megjelent cikkükben azt írták, hogy: 'Itt a jobbikos korrupció következő állomása'

2023-2024

Felperes: Jobbik Magyarországért Mozgalom -Jobbik Konzervatívok

Alperes: Mediaworks (origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy fizetett aktivisták vannak jelen Jakab Péter fórumain.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Magyar Hírlap Kiadói Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy táskában viszi Simicska Lajos pénzét.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az echotv.hu-n, 2018.03.22-án megjelent cikkben azt állították, hogy itt a jobbikos korrupció következő állomása.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Hír TV Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy a 2018. májusi tisztújítás során Szabó Gábor nevében ajánlottak fel pénzt a kongresszusi küldötteknek,,hogy Schneider Tamásra szavazzanak.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (sonline.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 22-i cikkükben azt állították, hogy: "Itt a Jobbikos korrupció következő állomása".

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. márc. 27-én megjelent cikkükben azt állították róla, hogy Simicska Lajos pénzét vitte táskában.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (Magyar idők napilap)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 22-i és 24-i cikkükben az állították róla, hogy Simicska Lajos pénzét vitte táskában.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (heol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Cikkükben azt állították Szabó Gábor kapcsán, hogy 'Itt a korrupció következő állomása'.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (bama.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. márc. 22-én megjelent cikk a bama.hu-n: Itt a jobbikos korrupció következő állomása.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Echo tv-Hír tv Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 21-i cikkükben, azt állították, hogy Simicska Lajos pénzéből vásárolják meg a visszalépéseket a jobbikosok, illetve a 2018 március 22-i (echotv.hu) cikkükben azt állították, hogy megveszik a visszalépéseket: "Simicska Lajos állja a cechet". Külön pernek indult, de a bíróság egyesítette őket.

2023-2024

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (nool.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. márc. 22-én megjelent cikk a nool.hu-n: Itt a jobbikos korrupció következő állomása

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Insider Media Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították Szabó Gáborról, hogy Simicska Lajos pénzét vitte táskában.

2022-2023

Felperes: Staudt Gábor

Alperes: Magyar Nemzet

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állította a Magyar Nemzet, hogy Staudt Gábor egy adócsaló bűnszervezet tagja.

2023-2023

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (zaol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor és Schön Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 23-i cikkükben azt állították, hogy Táskában hordták el Simicska Lajos korrupciós pénzét.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (veol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018.03.22-én megjelent cikkükben azt állították, hogy 'Itt a Jobbikos korrupció következő állomása'.

2022-2023

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (sonline.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították róla, hogy Czeglédi Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2023

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (duol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Czeglédi Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Baranya Hiradó Kft. ( Eger hírek)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy az ő megbízásából vesztegettek meg küldötteket a 2018. májusi tisztújító kongresszus előtt.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (baon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul állították róla, hogy Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor és Schön Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (faktor.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor és Schön Péter táskában hordták el Simicska korrupciós pénzét.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Inside Media Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul Szabó Gáborról, hogy Simicska pénzét táskában vitte.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (beol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: "Itt a Jobbikos korrupció következő állomása" 2018. 03. 22-én megjelent cikk.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (szoljon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul róla 2018. március 21-i cikkükben, hogy Simicska pénzét Táskában vitte. A cikk 2018. március 21-én jelent meg.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor és Schön Péter

Alperes: Hír TV

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szabó Gábor és Schön Péter jogerősen pert nyert a Hír TV ellen, mivel 2018. március 25-én valótlanul azt állították az echotv.hu honlapon, hogy Simicska pénzét vitték táskában.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks ( vaol.hu)

Tárgy: Személyiség jogi per

Leírás: Szabó Gábor jogerősen pert nyert a vaol.hu ellen, a 2018. március 22-én megjelent cikkük miatt, aminek a címe: "Itt a Jobbikos korrupció következő állomása".

2023-2023

Felperes: Jobbik Magyarországért Mozgalom

Alperes: Ripost.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtóhelyreigazítási per

Leírás: Molnár Enikő facebook bejegyzése alapján állították valótlanul, hogy érdeklődés hiányában maradt el a 2022. decemberre összehívott kongresszus, erről nem is tájékoztattuk a tagságot, az ezzel kapcsolatos újságírói megkeresésekre pedig nem válaszoltunk.

2023-2023

Felperes: Jobbik, Jobbik-Konzervatívok

Alperes: Ripost

Tárgy: rágalmazás

Leírás: A Ripost azt állította hamisan, hogy a Jobbik kongresszusa azért maradt el, mert arra senki nem akart elmenni, és így nem tudták megtartani.

2023-2023

Felperes: Jobbik, Jobbik-Konzervatívok

Alperes: Origo

Tárgy: rágalmazás

Leírás: Még az ellenzéki előválasztás kampányában jelentetett meg az Origo egy tényfeltárónak szánt cikket arról, hogy a konzervatív ellenzéki párt a saját rendezvényein úgy duzzasztja fel a résztvevők számát, hogy a pátközpontból szállít oda fizetett aktivistákat.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (Figyelő)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor, Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks ( duol.hu, feol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 22-i cikk címe: Itt a jobbikos korrupció következő állomása. Természetesen ez is hazugság.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks (teol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks ( kemma.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2018. március 21-i cikkükben azt állították, hogy Szabó Gábor, Simicska Lajos pénzét vitte táskában.

2022-2023

Felperes: Jobbik Magyarországért Mozgalom

Alperes: Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő azt állította, hogy a weboldalának a látogatóit átirányítottuk Rig Lajos honlapjára.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (veol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul Szabó Gáborról, a 2018. március 21-i cikkükben, hogy Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2023-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (beol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt állították valótlanul Szabó Gáborról, 2018. március 21-i cikkükben, hogy Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (nool.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul Szabó Gáborról, 2018. március 21-i cikkükben, hogy Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (duol.hu)

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. vaol.hu

Tárgy: személyiség jogi per

Leírás: Azt állították, hogy Szabó Gábor Simicska Lajos pénzét táskában vitte.

2022-2023

Felperes: Potocskáné Kőrösi Anita

Alperes: Magyar Nemzet online

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Valótlanul állította a Magyar Nemzet, hogy Potocskáné Kőrösi Anita azt állította, Jakab Péter 200% , hogy új pártot alapít.

2022-2023

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (zaol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul állították Szabó Gáborról, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom párt igazgatójaként, a 2018-as országgyűlési képviselő választási kampányban hetente több alkalommal vitt el Simicska Lajostól többszáz millió forintot azért, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom ebből a pénzből visszalépésre vegyen rá más ellenzéki pártok képviselőjelöltjeit!

2022-2023

Felperes: Németh Zsolt

Alperes: Magyar Jelen

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Valótlanul azt állították Németh Zsoltról, hogy hekker támadásokat hajtott végre.

2022-2023

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (vaol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul azt állították Rig Lajosról, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2023

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (baon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul azt állították Rig Lajosról, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2022

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (heol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul azt állították Rig Lajosról, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2022

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (szoljon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Valótlanul azt állították Rig Lajosról, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Fenyvesi Zoltán ( fideszes ogy. képviselő)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Jogerősen megnyertünk: Fenyvesi Zoltán jogsértést követett el, ezért bocsánatot kell kérnie, illetve sérelemdíjat is kell fizetnie.

2022-2022

Felperes: Szabó Gábor és a Jobbik Magyarországért Mozgalom

Alperes: Magyar Nemzet

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt állította valótlanul a Magyar Nemzet, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2022 májusi tisztújítás előtt 90 kamuszervezetet hozott létre, ill. hogy Szabó Gábor úgy szervezte a tisztújítást, hogy azon Jakab Péter nyerjen.

2022-2022

Felperes: Varga Zoltán

Alperes: Insider Media (pestisrácok.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A pestisrácok.hu valótlanul állította Varga Zoltánról, hogy bántalmazta és szidalmazta a korábbi bérbeadóját.

2022-2022

Felperes: Varga Zoltán

Alperes: Insider Media (pestisrácok.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A pestisrácok.hu valótlanul állította Varga Zoltánról, hogy bántalmazta és szidalmazta a korábbi bérbeadóját.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Fejér Megyei Hírlap

Tárgy: sajtó-helyreigazítás

Leírás: Május elején azt a valótlanságot terjesztette a propagandamédia, hogy a Jobbik akkori tisztújítását manipulálták, illetve az azt megelőző rövid időszakban sorra hoztak létre a kongresszuson is részt vevő új alapszervezeteket. A Jobbik több sajtópert indított, amelyek közül először a Fejér Megyei Hírlappal szemben kezdeményezett eljárásnak lett vége másodfokon. Mivel a kormánylap semmit nem tudott bizonyítani központi utasításra leírt hazugságaiból, a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletben helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezte őket.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Bors

Tárgy: sajtó-helyreigazítás

Leírás: Újabb pert nyert a Jobbik a kormánymédia ellen! A Fejér Megyei Hírlap után most a Borsnak kell helyreigazítást közölnie azért, mert pártutasításra hazudoztak a Jobbikról. Ők is azt írták le, hogy a jobboldali néppárt májusi kongresszusát elcsalták, mert azon több tucat kamu szervezet vett részt, akiket csak azért hoztak létre, hogy ott egyik vagy másik jelöltre szavazzanak. A fideszes hazugsággyár nem tudta bizonyítani a leírtakat, ezért a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte őket.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Fejér Megyei Hírlap

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Újabb fideszes hazugság bukott meg bíróságon Megszámolni sem lehet, hány propagandakiadványnak adta utasításba az állampárt, hogy a Jobbikot aktuálisan azzal kell rágalmazni, hogy elcsalták a tisztújító kongresszusokat, és Jakab Pétert csak azért választotta meg a tagság elnöknek, mert pár hónapon belül 90 fantomszervezetet hoztak létre. A nemzeti néppárt ilyenkor mindig meg szokta adni a lehetőséget az álhírek közlőinek, hogy bíróságon bizonyítsák, amit írtak, igaz. Először most a Fejér Megyei Hírlapnak adatott meg ez a lehetőség, akik most sem tudtak élni ezzel. Jellemző a fideszes lakájmédiára, hogy a hazugságukat meg sem próbálták bizonyítani. Így pedig nem lehetett más döntést hozni, a valótlanság miatt a Székesfehérvári Törvényszék helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte őket. A Jobbik természetesen az összes olyan hazugsággyárat be fogja perelni, akik ezt terjesztették róla. További elvesztett perek tucatjaira számíthat tehát a kormánypárti propaganda.

2022-2022

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. ( feol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt hazudták róla, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel a kampányát.

2022-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: TV2

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt hazudták, hogy a Jobbik elnöke ingatlanbirodalmat épít, s hogy a Jobbikból jött az információ.

2021-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (feol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A hamis vád szerint továbbadja bérbe az Országgyűlés által neki bérelt lakást.

2021-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Fejér Megyei Hírlap

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Mészáros Lőrinc lapja azt hazudta Jakab Péterről az előválasztás után, hogy a jobbikosok le akarják váltani a párt éléről.

2022-2022

Felperes: Szilágyi György

Alperes: Bors

Tárgy: sajtó-helyreigazítás

Leírás: Azt hazudták a Jobbik volt képviselőjéről, hogy ő is fogadott el korábban ajándék luxusutakat, amiket a vagyonnyilatkozatából is „kifelejtett”.

2021-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (feol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt hazudták, hogy szervezkednek ellene a pártban, lemondását követelik.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál (Mediaworks)

Tárgy: sajtó-helyreigazítás

Leírás: A Lokálnál azt találták ki, hogy a Jobbik vezetése az elnökválasztás előtt feloszlatta azokat a szervezeteit, amelyek Toroczkai Lászlót támogatták volna a tisztújításon. Bizonyítani pedig nem tudták.

2021-2022

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (vaol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Jogerősen pert veszítettek, mert eltitkolt luxusvillákról hazudoztak.

2021-2022

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (feol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azzal vádolták Szabó Gábort, hogy Simicska pénzét vitte táskában.

2022-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (vaol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Hamisan állították, hogy a Jobbik elnöke 6,2 milliót keres.

2021-2022

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: a Mediaworks Hungary Zrt. (bama.hu– Baranya megye)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Eltitkolt luxusvillákról hazudoztak.

2021-2022

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (szoljon.hu – JNSZ megye)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Eltitkolt luxusvillákról hazudoztak.

2020-2022

Felperes: Jakab Péter

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Facebook post a madridi meccsről

2021-2022

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Ripost és Faktor)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A pert vesztett médiumok koholmánya szerint "félhold van a Jobbik logóban".

2021-2022

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Ripost)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Ripost azt hazudta, hogy a Jobbik volt elnöke Simicska Lajos pénzéből vesztegette meg az ellenzéki jelölteket.

2021-2022

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Insider Media Kft. (PestiSrácok)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A PestiSrácok hazudott, amikor azt állította, hogy Szabó Gábor vitte Simicska pénzét táskában.

2022-2022

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (szon.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Azt állították valótlanul Rig Lajosról, hogy a 2015-ös időközi választáson a DK, illetve Czeglédy Csaba támogatta a kampányát.

2022-2022

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (veol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A veol.hu azt állította valótlanul, hogy Rig Lajos kampányát, Czeglédy Csaba támogatta anyagilag. Természetesen a személyiségi jogi pert Rig Lajos megnyerte a MediaWorks propagandamédiával szemben.

2022-2022

Felperes: Jobbik

Alperes: Bors online

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Bors online azt a hazugságot terjesztette, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalomban, a 2022 májusi tisztújítás előtti időszakban, 91 fantomszervezet alakult. Természetesen pártunk a valótlan állitások miatt, perelt és nyert.

2022-2022

Felperes: Földi István

Alperes: Magyar Nemzet

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Magyar Nemzet azt állította, hogy Földi István ellen több nyomozás is folyamatban van a polgármestersége alatti ügyek miatt. A pert, a Magyar Nemzet elvesztette Földi Istvánnal szemben.

2022-2022

Felperes: Varga Zoltán Péter

Alperes: pestisracok.hu

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A pestisracok.hu azt hazudta, hogy Varga Zoltán Péter fizikálisan bántalmazta a főbérlőjét, aki egy nő. A sajtó-helyreigazítási pert Varga Zoltán Péter megnyerte.

2021-2022

Felperes: dr. Staudt Gábor

Alperes: Magyar Nemzet

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy dr. Staudt Gábor egy adócsaló bűnszervezet tagja lenne.

2021-2022

Felperes: Budai Lóránt

Alperes: Insider Media Kft. (Pestisrácok)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Pestisrácok azt állította, hogy Budai Lóránt azzal fenyegette az alkalmazottjait, hogy lelövi őket. Természetesen az állitások valótlannak bizonyultak a bíróság előtt is.

2021-2021

Felperes: Vona Gábor

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az Origo hazudott, amikor azt állította, hogy a Jobbik korábbi elnökének voltak meleg kapcsolatai - Terry Black, melegpartik stb.

2021-2021

Felperes: Stummer János és Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Magyar Nemzet)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Magyar Nemzet hazudott, amikor azt állította, hogy Jakab Péter utasította Stummer Jánost, hogy sértsen államtitkot.

2021-2021

Felperes: Vona Gábor

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az Origo azzal vádolta a Jobbik volt elnökét, hogy "hitet tett Allahra, felesküdött Allahra".

2021-2021

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (heol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A kormányzati médiához tartozó heol.hu hazug módon állította, hogy a Jobbik nevezett politikusai eltitkolt luxusvillák tulajdonosai.

2021-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (feol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Feol.hu is leközölte a hazugságot, miszerint Rig Lajos kampányát Czeglédy Csaba pénzzel támogatta.

2021-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (veol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Veol.hu azt hazudta, hogy Rig Lajos kampányát Czeglédy Csaba támogatta pénzzel.

2021-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2 Média Csoport Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A TV2 azt hazudta, hogy a kiskőrösi frakcióülésen a Jobbik vezetői koccintottak a Sargentini-jelentésre.

2021-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: TV2 Média Csoport Zrt.

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Jobbik elnöke pert nyert a TV2 ellen, ahol azt hazudták, hogy igénybe vette a járványhelyzetes hitelfizetési moratóriumot.

2021-2021

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (zaol.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Zaol.hu az hazudta, hogy Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel eltitkolt luxusvillákban élnek.

2021-2021

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Ripost)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Ripost azt hazudta, hogy a Jobbik korábbi elnökét Simicska Lajos egy 20 milliós Audival vette meg.

2021-2021

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (sonline.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Jobbik politikusait a pert vesztett sajtótermék luxusvillák tulajdonosaiként tüntette fel.

2021-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Az Origo azt hazudta, hogy a Jobbik IT Béres Ferenc lemondását követeli.

2021-2021

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az Origo hazugsága szerint Szabó Gábor Simicska Lajos pénzét vitte egy táskában.

2021-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (feol.hu)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A feol.hu azt hazudta, hogy Jakab Péter 6,2 millió forintot keres.

2021-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Magyar Nemzet)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Magyar Nemzet azt hazudta, hogy Czeglédy Csaba támogatta pénzzel Rig Lajos kampányát.

2021-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Pesti Tv

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Pesti TV azt hazudta, hogy Rig Lajos kampányát Czeglédy Csaba finanszírozta.

2021-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Nemzet

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Magyar Nemzet is azt hazudta (a pestisracok.hu mellett), hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozata Béres Ferenc lemondását követeli.

2021-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: pestisracok.hu (Insider Media Kft.)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A pestisracok.hu azt hazudta, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozata Béres Ferenc lemondását követeli.

2021-2021

Felperes: Stummer János és Jakab Péter

Alperes: feol.hu

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Azt hazudták, hogy Jakab Péter utasította Stummer Jánost, hogy sértsen államtitkot, amikor az Orbán-kormány újabb luxusberuházását, a Puskás Stadionba titokban tervezett alagút ügyét nyilvánosságra hozta.

2019-2021

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Soltész Miklós (KDNP)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Soltész Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő hamisan vádolta Vona Gábort, hogy a Szürke Farkasok nevű iszlamista szervezet tagja. A hazugsága miatt ellene indított pert elveszítette.

2020-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Faktor.hu (Mediaworks Hungary Zrt.)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Rig Lajos személyiségi jogi pere a Mediaworks Hungary Zrt. (a Faktor.hu tulajdonosa, a hírportál azóta már megszűnt) ellen. Téma: azt hazudták, hogy Czeglédy Csaba pénzelte Rig Lajos kampányát

2020-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: pestisracok.hu

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Jobbik személyiségi jogi pere az Insider Media Kft. (PestiSrácok) ellen. Azt hazudták, hogy a Hankook pénzeli a Jobbikot.

2018-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Jobbik sajtó-helyreigazítási pere a TV2 ellen. Azt hazudták, hogy a Jobbik képviselői a kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre.

2020-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost (Mediaworks Hungary Zrt.)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Jobbik személyiségi jogi pere a Mediaworks Hungary Zrt. (Ripost) ellen Téma: a fehérvári alapszervezet feloszlatása

2020-2021

Felperes: Szilágyi György

Alperes: Origo, Lokál

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szilágyi György személyiségi jogi pere a New Wave Media Group Kft. (Origo) és a Mediaworks Hungary Zrt. (Lokál) ellen. Téma: ajándékút Rióba.

2020-2021

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: baon.hu (Mediaworks Hungary Zrt.)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel személyiségi jogi pere a Mediaworks Hungary Zrt. (baon.hu) ellen Téma: eltitkolt luxusvillák

2020-2021

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: beol.hu (Mediaworks Hungary Zrt. )

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel személyiségi jogi pere a Mediaworks Hungary Zrt. (beol) ellen Téma: eltitkolt luxusvillák

2020-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: feol.hu

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Jakab Péter Feol.hu ellen indított sajtó-helyreigazítási pere Téma: Facebook post a madridi meccsről

2020-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: mandiner.hu

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Jakab Péter a mandiner.hu ellen nyert sajtó-helyreigazítási pert. Szerintük azt mondta, hogy a felvidéki magyarok nem is magyarok.

2020-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: M1 TV (Duna Médiaszolgáltató Zrt.)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az alperes azt állította, hogy Jakab Péter bűnözőknek nevezte a zsidókat.

2020-2021

Felperes: Stummer János

Alperes: Ripost

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az állították, hogy Stummer lepatkányozta Vonát

2019-2021

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A New Wave Media Group Zrt. (Origo) szerkesztősége azt hazudta, hogy a Jobbik akkori elnöke a Szürke farkasok nevű iszlamista csoport taga.

2021-2021

Felperes: Jobbik

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: a kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre

2021-2021

Felperes: Kálló Gergely

Alperes: Cserna Gábor

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: azt mondta Kálló Gergelyről Cserna Gábor, hogy önkormányzati bérlakásban lakik Dunaújvárosban

2021-2021

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (Lokál)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: bűnözőknek nevezte a zsidókat

2021-2021

Felperes: Rig Lajos

Alperes: A Lokál szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Czeglédy Csaba pénzelte a kampányát

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: A 888.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: szerintük 5 millió Ft-ot költöttünk Facebook kampányra, 2020

2020-2020

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per, a polgármestersége alatt lett jogerős

Leírás: ismét antiszemitizmussal vádolták, 2020.

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: vörös félhold van a Jobbik logójában, 2020

2020-2020

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: A HírTv szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: pénzt kínált a küldötteknek, 2020.

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Szapanyos Anett lett a sajtófőnök

2020-2020

Felperes: Vona Gábor

Alperes: TV2 szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Isztambulban luxusszállodában volt a feleségével

2020-2020

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (a teol.hu üzemeltetője)

Tárgy: személyiségi jogi per, Szekszárdi Törvényszék

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2020.

2020-2020

Felperes: Stummer János

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: lepatkányozta Vonát

2020-2020

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Magyar Hírlap szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per, a polgármestersége alatt lett jogerős

Leírás: megemelték a fizetését, 2020.

2020-2020

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (a kemma.hu üzemeltetője)

Tárgy: személyiségi jogi per, Tatabányai Törvényszék

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2020.

2020-2020

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Facebook post a madridi meccsről, 2020.

2020-2020

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Az Echo Tv szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: pénzt kínált a küldötteknek, 2020.

2020-2020

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: A HírTv szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Megvétózta Jakab Péter elnöki ambícióit, 2020.

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta a pártot

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: m1 állami televízió szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Szapanyos Anett lett a sajtófőnök

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: A Magyar Nemzet online szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Dunaferr támogatta a Jobbik kampányát, 2020

2020-2020

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: Az Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per, a polgármestersége alatt lett jogerős

Leírás: azt mondta, hogy üres Eger kasszája, 2020.

2020-2020

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Bors Online Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Terry Black elleni per

2020-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: A Magyar Nemzet Online szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Megvétózták Jakab Péter elnöki ambícióit, 2020.

2017-2020

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Bayer Zsolt

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2020-ben Vona Gábor győzelmével zárult

2017-2020

Felperes: Jobbik

Alperes: Modern Media Group Zrt. (Lokál) és a New Wave Media Group Zrt. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2016. okt. 23. Corvin közi rendezvény, 2019-ben zárult le az ügy

2019-2019

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Ripost

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: A Ripost (Mediaworks Hungary Zrt.) azt hazudta, hogy Rig Lajos kampányát Czeglédy Csaba támogatta.

2019-2019

Felperes: Rig Lajos

Alperes: Origo.hu

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Az Origo.hu azt hazudta, hogy Rig Lajos kampányát Czeglédy Csaba támogatta.

2019-2019

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Az Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Simicska Lajos pénze rajta keresztül futott be a Jobbik pártkasszába, 2019.

2019-2019

Felperes: Szabó Gábor és a Jobbik

Alperes: A Magyar Nemzet szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Megvétózta Jakab Péter elnöki ambícióit, 2019.

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt. (teol – Tolna megye)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2020.

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton

Alperes: K4A Lapkiadó Kft. (Figyelő)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás:

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: A nyomtatott Lokál szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit + kibővítve

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per, 2019.

Leírás:

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit + kibővítve

2019-2019

Felperes: 175. Jobbik, Vona Gábor, Jakab Péter és Sneider Tamás

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: betiltották a Jobbikban a magyaros ruhák viselését - pl. Bocskait, 2019.

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Mediaworks Hungary Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Magyar Idők Kiadó Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szürke Farkasok

2019-2019

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: azért volt Botkánál Szegeden, hogy hogyan lehet migránsokat telepíteni egy városba, 2019.

2019-2019

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: beismerte, hogy antiszemita kijelentéseket tett, 2019.

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás, Jobbik

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: betiltották a Jobbikban a magyaros ruhák viselését - pl. Bocskai viselet

2019-2019

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: pénzt kínált a küldötteknek, 2019.

2019-2019

Felperes: dr. Staudt Gábor

Alperes: A TV2 szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: lengyel bűnszervezetet támogatott, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: felesküdött Allahra, hitet tett a Mohamedán hitre stb.

2019-2019

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: A PestiSrácok.hu szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: pénzt kínált a küldötteknek, 2019.

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Jobbik Tartozik a postának, 2019

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: TV2 szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Isztambulban luxusszállodában volt

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: TV2 szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Isztambulban luxusszállodában nyaralt

2019-2019

Felperes: Jobbik és Pintér Tamás

Alperes: A dunaujvaros.com szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: a kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre, 2019

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton

Alperes: Az Echo Tv szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: támadta a határzárat, 2019.

2019-2019

Felperes: Jobbik és Pintér Tamás

Alperes: Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: a kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre

2019-2019

Felperes: Szilágyi György

Alperes: A HírTv szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: ajándékutat fogadott el Rioba, 2019.

2019-2019

Felperes: Szilágyi György

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: ajándékutat fogadott el Rioba - újra lehozták ezt a témát, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: TV2 szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Isztambuli utazással kapcsolatban (3-szor hozták le)

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: A Origo és a PestiSrácok.hu szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2019.

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: Az Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Mirkóczki Ádám polgármester-jelöltségével kapcsolatos, 2019

2019-2019

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: riogatja az egri lakosságot, 2019. július 30-i cikk

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: A Magyar Nemzet szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit, 2019.

2019-2019

Felperes: Bana Tibor

Alperes: A Magyar Idők szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: az egyik MTV elleni tüntetésen ő irányította az Echo TV stábját inzultálókat, 2019.

2019-2019

Felperes: Szilágyi György

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: ajándékút Rioba, 2019.

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: felesküdött Allahra

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel

Alperes: Lapcom Zrt. (Bors)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: eltitkolt luxusvillák, 2019.

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit - 2019. április 1-jén megjelent cikk

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: A PestiSrácok.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A Hankook pénzeli a Jobbikot, 2019

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: fehérvári alapszervezet feloszlatása

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton

Alperes: A Magyar Hírlap szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: támadta a határzárat, 2020.

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Czeglédy Csaba pénzelte a Jobbikot

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás:

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: A Magyar Hírlap szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Több, mint a fél tagság kilépett a Jobbikból, 2019

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: TV2 Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: felesküdött Allahra

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szürke Farkas, Allah imádó, 2019

2019-2019

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta a pártot, 2019

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: A lokal.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Insider Media Kft. (pestisracok.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per, 2019

Leírás:

2019-2019

Felperes: Hegedűs Lorántné, Vona Gábor, K.A.

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: frakcióautók, Volner bejegyzésében írtak, 2019.

2019-2019

Felperes: Mirkóczki Ádám

Alperes: A Egerhírek szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: migránsokat telepítene az egri laktanyákba, 2019.

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit, 2019.

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Kilián Szandra a szeretője, 2018.

2019-2019

Felperes: 175. Jobbik, Vona Gábor, Jakab Péter és Sneider Tamás

Alperes: TV2

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: betiltották a Jobbikban a magyaros ruhák viselését - pl. Bocskait, 2019.

2019-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: megvert egy mozgássérült cigány férfit, 2019.

2019-2019

Felperes: Gyöngyösi Márton

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: támadta a határzárat, 2019.

2019-2019

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: csalás a kongresszuson, az alapszervezetek 11 %-át feloszlattuk, hogy ne Toroczkai nyerjen

2019-2019

Felperes: Jakab Péter

Alperes: A Lokál szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: bűnözőknek nevezte a zsidókat, 2019.

2018-2019

Felperes: Sneider Tamás

Alperes: sajtószervek (9 alperes)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás:

2017-2019

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Bayer Zsolt

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: 2019-ben Vona Gábor győzelmével zárult

2017-2019

Felperes: Habony Árpád

Alperes: Jobbik Magyarországért Mozgalom

Tárgy: képmással való visszaélés (rajta volt a plakátokon)

Leírás: az ügy 2019-ig húzódott, alperesként nyert a Jobbik

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2

Tárgy: sajtóper

Leírás:

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Magyar Idők

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke Farkasok, Allah éltetése

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo

Tárgy: sajtóper

Leírás:

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke Farkas, Allah imádó, 2018

2018-2018

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: Origo.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: szentesi ebéd/szentesi találkozó a DK-val

2018-2018

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper (nyomtatott)

Leírás: 4 milliárd Ft Simicskától

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: fehérvári alapszervezet feloszlatása

2018-2018

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Isztambulban járt a feleségével, ahol találkozott a politikai szövetségeseivel, 2018

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta a pártot

2018-2018

Felperes: Szilágyi György

Alperes: A Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: ajándékút Rioba, 2018.

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Isztambulban járt a feleségével, ahol találkozott a politikai szövetségeseivel

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: csaltak a kongresszuson

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: félhold a Jobbik-logóban

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: csalás a tisztújító kongresszuson

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Puccs készül Sneider Tamás ellen, Vona Gábor bejelentkezett az EP-lista első helyére

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo Szerkesztősége

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: azt állították több cikkben is, hogy Szentendrén 2017 januárjában egy volt KGB-st támogattunk egy időközi választáson

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Nem tudunk elszámolni az adományokkal és nem tüntettünk fel egy bankhitelt a beszámolóinkban, 2018. július 27-i cikk

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Magyar Idők

Tárgy: sajtóper

Leírás: Terry Black elleni perről/tárgyalásról írt cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Volner János átvenné a hatalmat a Jobbikban, Vona az EP-be készül

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Isztambulban járt a feleségével, ahol találkozott a politikai szövetségeseivel

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: New Wave Media Group Zrt. (origo.hu)

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke Farkasok – 3. ügy

2018-2018

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Az Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Pénzt kínált a kongresszusi küldötteknek, Tóth Péter az ő megbízásából tette ugyanezt, 2018. július 26-i cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: TV2

Tárgy: sajtóper

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta a pártot

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Volner János átvenné a hatalmat a Jobbikban, Vona Gábor Brüsszelbe készül, 2018

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Modern Media Group Zrt. (Lokál)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: kiállt a kvóta mellett

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: fehérvári alapszervezet feloszlatása

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál Extra Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Simicska pénzelte a kampányunkat

2018-2018

Felperes: Szabó Gábor

Alperes: Az Origo.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Tóth Péter az ő megbízásából kínált pénzt küldötteknek, 2018. július 30-i cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper (online)

Leírás: 4 milliárd Ft Simicskától

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: a Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen Vona összeveszett Volnerrel, a frakciótagok is veszekedtek)

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen Vona összeveszett Volnerrel, a frakciótagok is veszekedtek, 2018

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: a Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Elvontuk az alapszervezetek pénzét, nem tudunk elszámolni az adományokkal, 2018. július 21-i cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta a pártot)

2018-2018

Felperes: Vona Gábor, dr. Szotyori-Lázár Zoltán

Alperes: Magyar Idők és Varga B. Tamás

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Vona Gábort Haynau-kultusszal és Szürke Farkasok-tagsággal vádolták egy cikkben november 13-án, Szotyoriról azt írták, hogy veréssel fenyegette meg Varga B. Tamást

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre, 2018

2018-2018

Felperes: Rig Lajos

Alperes: PestiSrácok.hu (Insider Media Kft.)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: badacsonyi lerészegedés

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: New Wave Media Group Zrt. (origo.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szürke Farkasok – 2. ügy

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: A Ripost szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen Vona összeveszett Volnerrel, a frakciótagok is veszekedtek, 2018

2018-2018

Felperes: Gyöngyösi Márton, Z. Kárpát Dániel

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: eltitkolt villák

2018-2018

Felperes: Rig Lajos

Alperes: PestiSrácok.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Czeglédy Csaba támogatta

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: New Wave Media Group Kft. (Origo)

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Nem tudunk elszámolni az adományokkal és nem tüntettünk fel egy bankhitelt a beszámolóinkban, 2018. július 25-i cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost Média Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: nyugdíjasok zaklatása

2018-2018

Felperes: dr. Staudt Gábor

Alperes: Az Origo szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: lengyel bűnszervezetet támogatott, 2019.

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Bors Online Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Terry Black elleni per

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: csalás a kongresszuson, az alapszervezetek 11 %-át feloszlattuk, hogy ne Toroczkai nyerjen

2018-2018

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: Ripost

Tárgy: sajtóper

Leírás: müezzin a sajtótájékoztatón

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Kettős Mérce Blog Egyesület

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: azt írták, hogy a 2016., október 23-i, Corvin közi megemlékezésünkön mocskos zsidózott a tömeg

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: 20 milliós Audi Simicskától

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál Extra Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Nem tudunk elszámolni az adományokkal és van egy ismeretlen eredetű hitelünk

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: felesküdött Allahra

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: fehérvári alapszervezet feloszlatása

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost, m1, a New Wave Media Group Zrt. (Origo), a TV2 és a Modern Media Group Zrt. (Lokál) és társaik

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Ripost Szerkesztőségének „megtámadása”

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők és a Lokál

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: bérkommentelés

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: FIBIT Média kft. és társai (kapcsolat.hu?)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Szürke Farkasok-cikkeket átvevők

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo

Tárgy: sajtóper

Leírás:

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: A kiskőrösi frakcióülésen koccintottak a Sargentini-jelentésre

2018-2018

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: le akarja bontani a kerítést

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Dunakanyarban megszűnt a Jobbik

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Insider Media Kft. (pestisracok.hu)

Tárgy: sajtóper

Leírás:

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: dunakanyari alapszervezetek

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Nem tudunk elszámolni az adományokkal, 2018. július 25-i cikk

2018-2018

Felperes: Jobbik

Alperes: a 888.hu szerkesztősége

Tárgy: sajtó-helyreigazítási per

Leírás: Nem tudunk elszámolni az adományokkal és van egy ismeretlen eredetű hitelünk

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Origó Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper, (szentendrei időközi választás)

Leírás:

2017-2017

Felperes: Jobbik, Magvasi Adrián, dr. Szotyori-Lázár Zoltán

Alperes: Insider Media Kft. (PestiSrácok.hu) és Varga B. Tamás

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: bérkommentelés

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Ripost zaklatása

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Insider Media Kft. (Pesti Srácok) és a Modern Media Group Zrt. (888.hu)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: nemeshetési alapszervezet feloszlása

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: hazudtunk a végrehajtási eljárásokról

2017-2017

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost és Modern Media Group Zrt. (888.hu)

Tárgy: sajtóper, (Haynau híve, elítéli ’48-at)

Leírás:

2017-2017

Felperes: Rig Lajos

Alperes: PestiSrácok.hu

Tárgy: sajtóper

Leírás: badacsonyi részegség

2017-2017

Felperes: Jobbik, Vona Gábor

Alperes: Origo Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: krumplit osztottunk Szarvason

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: 888.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: nem perelte be Terry Blacket

2017-2017

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás:

2017-2017

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Tyirityán Zsolt pénzelése/fizetése

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: PestiSrácok.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: bérkommentelés

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Origó (New Wave Media Group Zrt.) és a TV2

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: karcagi riport, a Bróker Marcsi-üggyel hozták a Jobbikot kapcsolatba

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: A Ripost.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: nem perelte be Terry Blacket

2017-2017

Felperes: Jakab Péter

Alperes: MIKOM Nonprofit Kft (Miskolci Napló)

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás:

2017-2017

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper (Janiczak Dávid lehallgatása)

Leírás:

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: 888.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: szentendrei választás miatti cikk

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: nem perelte be Terry Blacket

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Lokál

Tárgy: sajtóper

Leírás: Vona kiállt a kvóta melletti cikk miatt

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Origo Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: szentendrei időközi választás

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: nem válaszoltunk a megkeresésükre

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Lokál Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: nem perelte be Terry Blacket

2017-2017

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost és az Origo

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: Tyirityán Zsolt pénzelése

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Kiadó Kft.

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: oroszországi támogatások

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: baloldali tanácsadók a Jobbikban

2017-2017

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origo.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke Farkasok

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: a képviselőink Gyurcsány Ferenccel együtt tartottak molinót az Országgyűlésben

2017-2017

Felperes: Jobbik

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: bérkommentelés

2016-2016

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: elsőfokon elvesztett per miatti cikk

2016-2016

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper, Haynau-kultusz, 1848 gyalázása - 2. cikk)

Leírás:

2016-2016

Felperes: Jobbik

Alperes: lokal.hu Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: október 23., zsidózás

2016-2016

Felperes: Jakab Péter

Alperes: Soós Attila, a miskolci Fidesz-frakció vezetője

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás:

2016-2016

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Ripost.hu

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke farkasok

2016-2016

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Origó Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke farkasok

2016-2016

Felperes: Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: a képviselő megcsalta a feleségét

2016-2016

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper, 2016. május 23-i cikk miatt (Simicska-ügy)

Leírás:

2016-2016

Felperes: Vona Gábor

Alperes: Magyar Idők Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper

Leírás: Szürke farkasok

2016-2016

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper, 2016. május 22-i cikk miatt (Simicska-ügy)

Leírás:

2016-2016

Felperes: Vona Gábor, Jobbik

Alperes: Ripost Szerkesztősége

Tárgy: sajtóper, (Haynau-kultusz, 1848 gyalázása - 1. cikk)

Leírás:

2015-2016

Felperes: Jobbik

Alperes: Fidesz - MPSZ

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: a Fővárosi Törvényszéken 70.P.23.368/2015. számon futott az ügy, 2016-ban lezárult

2015-2016

Felperes: Jobbik

Alperes: Fidelitas

Tárgy: személyiségi jogi per

Leírás: a Fővárosi Törvényszéken 70.P.23.368/2015. számon futott az ügy, 2016-ban lezárult