A száj és körömfájás után azonnali intézkedéseket követelünk a sertéspestis ügyében is!

Újra felütötte a fejét Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az ASP (afrikai sertéspestis)!
A Jobbik korábbi erőfeszítései, figyelemfelhívó bejelentései ellenére továbbra sem tudta az állategészségügy megfelelően kezelni a jó néhány évvel ezelőtt kirobbant járványt.
Képviselőink a megyei közgyűlésben, sajtótájékoztatókon számoltak be a pusztító kór rohamos terjedéséről, felhívva a figyelmet a megfelelő intézkedések megtételére. A kór terjedése elsősorban a vaddisznóállomány szabad vándorlásával, és emiatt a területen történő vadászattal kerülhet be a háztáji sertésállományba. Emellett természetesen a fertőzött élelmiszereken keresztül is veszélyt jelent a házi sertésekre. A hatóságok tehetetlen viselkedése miatt a megye szinte teljes vaddisznóállománya kipusztult, és innen elterjedve megtizedelte a vadállományt egészen a Duna vonaláig.
Akkor is felhívtuk a figyelmet a térségben élő önellátó háztáji gazdálkodókat érő hatalmas veszélyre, illetve a megyében működő nagyüzemi sertéshizlaldák kitettségére. Az ASP elterjedése drámai módon érinti a térség élelmiszer-ellátását, ebből fakadóan magában hordozza a sertéshúsexport befagyasztását, az import szükségszerű emelkedését, ami a fogyasztói árak drámai emelkedéséhez vezethet.
A kór terjedését most a hivatalos bejelentés alapján Románia felől érkezőként azonosították be, ami Magyarország esetében Csenger és térségét érinti egyelőre.
Azonnali intézkedést követelünk az állategészségügyi és járványügyi hatóságoktól! Mentsük meg a magyar gazdákat, mentsük meg a magyar sertéshúst fogyasztó honfitársainkat a külföldi import élelmiszerektől.