Fideszes megszorítás az egyetemeken!

Az a tény, hogy szinte valamennyi hazai egyetemen „hirtelen és jelentősen” csökkenti a jelenlegi fideszes kormány az állami finanszírozású felsőoktatási helyek számát, komoly megszorítást, illetve az oktatók és a hallgatók megtévesztését jelenti, nem utolsósorban szinte biztosan oktatói elbocsátásokkal is jár majd a magyar egyetemi világban. Az intézkedés erősen emlékeztet arra, amikor 2011–2012-ben a Széll Kálmán Terv szerint az összes államilag támogatott helyet először meg akarta szüntetni a Fidesz, és csak a komoly tiltakozási hullám tudott kisebb megszorítást elérni, amely persze így is súlyos 100 milliárdokat vont ki az egyetemi szférából. Azt az időszakot aktív egyetemi vezetőként éltem meg, ugyanakkor fontosnak tartom ismertetni, hogy a Jobbik milyen részletes programot és intézkedést dolgozott ki a magyar egyetemi világ érdekében.

A Jobbik Klebelsberg Oktatási Program a felsőoktatásban is hisz egy nemzeti és konzervatív fordulat szükségességében, mert mi hiszünk a teljesítményalapú társadalomban és abban, hogy minden polgárnak egyenlő esélyt kell biztosítani a tudás megszerzéséhez és a tanuláshoz. Ezért:

• Jelentősen növelni kell az államilag finanszírozott képzések számát és a hallgatói juttatások összegét, valamint igazságosabbá kell tenni az átjárás lehetőségét az államilag finanszírozott és az önköltséges képzések között.

• Épüljön meg végre a Diákváros a tervezett budapesti helyszínen! Ezt a tervet hosszú évek óta egyeztette a fideszes kormány a szereplőkkel, majd a kínai Fudan egyetemes bukott projekt miatt nem valósult meg, miközben a lakhatás Budapesten nem csak az egyetemisták számára jelent kiemelten komoly gondot!

• Az egyetemi oktatók számára olyan felsőoktatási életpályát kell kialakítani, amelyben az oktatók tudományos előmenetele mellett az oktatói tevékenység minőségét nagyobb súllyal vesszük figyelembe, és motiváló jövedelemkategóriákat kell az előmenetelhez alkotni. A jelenlegi, még régiós összehasonlításban is méltatlanul alacsony béreket azonnal 50 százalékkal meg kell emelni, hiszen különösen a tanársegédi és adjunktusi beosztásban dolgozó kollégák bére marad el a társadalmi megbecsültséget jelző szinttől.

• Csökkenteni kell az egyetemi oktatók és a munkatársak adminisztratív terheit. Az európai szintnek megfelelően csökkenteni kell az oktatók óraterhelését is.

• Vissza kell állítanunk az egyetemek autonómiáját, kiemelt állami támogatásukat pedig azért kell biztosítjuk, mert a 21. században, a tudás és az információ századában ezek a tudásközpontok és a képzett pedagógusok biztosítják a magyar polgárok fejlődését és anyagi jólétét.

• Helyre kell állítani a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának autonómiáját!