Pintér Sándor látványosan elbukott, távoznia kell!

A Jobbik-Konzervatívok továbbra is tiltakozik az önrendelkezési jogot sértő kötelező szűrővizsgálatok ellen még akkor is, ha a bukása szélén álló egészségügyi vezetők, így a miniszter és az államtitkár is menekülne eredeti terve elől. A tervezett változtatás, miszerint most már a munkáltatókat akarják kényszeríteni, hogy tegyék kötelezővé a szűrést a dolgozók számára, ugyanolyan aljas húzás, amit már láttunk a koronavírus-járvány alatt, amikor állami szervezeteket hoztak olyan helyzetbe, hogy százával kellett megválniuk dolgozóiktól oltások hiányában.

Éppen azért, hogy kiderüljön, most kik félthetik az állásukat az állami szerveknél, írásbeli kérdésekkel fordultam az összes miniszterhez, hogy megtudjam, ők kötelezővé teszik-e a szűréseket az irányításuk alatt álló szervezeteknél?

Fontos látni, hogy hiába próbálja másra hárítani a felelősséget a kormány, a sikeres és hatékony önkéntes szűrővizsgálatokon való részvétel segítése olyan feladat, amelyet 14 év alatt sem oldottak meg. Azonban rá kell mutatni arra is, hogy az elmúlt hetek fejleményei, azaz a rekordokat döntő, száz milliárdot is meghaladó kórházi adósságok, a hőséghullámokban forró műtőkben, kórtermekben fekvő betegek ezreinek szenvedése, a betöltetlen háziorvosi körzetek száma, a kötelező szűrővizsgálatokra kényszerítés elfuserált terve mind azt támasztja alá, hogy Pintér Sándor az egészségügyben látványosan elbukott, így távoznia kell az egészségügy vezetéséből.

dr. Lukács László György, országgyűlési képviselő

Jobbik-Konzervatívok